Tu es Petrus – EP emlékére

Tu es Petrus – EP emlékére

Most jönnek a nekrológok, tömött sorokban, hogy pótolhatatlan veszteség, aki a mai magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja volt.

Nem találunk szavakat. Meg vagyunk kövülve. Ijedten pislantunk: ennyire ki lennénk szolgáltatva kényünknek-kedvünknek? A levegő kevés, pedig van. Gyomrunk remeg a fölindultságtól; ettől úgy érezzük: nadrágunk bő. Már-már a szíj (öv) után nyúltunk. Zakónk szélét megemelve kezünket a zsebünkbe mélyesztjük, matatunk. Lábujjhegyre állunk, majd a sarkunkra ejtjük magunkat. Fejünk megrebben; a matatás fölvesz minden található ütemet: hintázásunkat, a fejét, a szívét. Mi már eztán bármit gondolhatunk? Ennyire ki lennénk szolgáltatva a viszonyainknak?

——————————–

Egy tavaszi „mosolygós kedd reggelen” Esterházy Péter hosszasan kereste a tornanadrágját, majd kissé ingerült hangon azt mondta: „Nem találom.” Mind Esterházy, mind Esterházy felesége számára világos volt, ezt úgy érti: „Hová a túróba tetted már megint?” „Vak vagy?” – válaszolt egy kérdéssel a kérdésre az asszony sallangmentesen. Másnap Esterházy így replikázott: „Szavakat vezet világtalan.” – Ebből az életszeletből párolta le a mester e nevezetes nyitómondatot, melyet reprezentatív voltáért mégegyszer rögzítek: Nem találunk szavakat. (Reménylem a mester nem ró meg merészségemért. Mert bizony már előfordult, hogy ő haragos arccal dúlt-fúlt, mintha bizony „belezném” a regényét, és főként, itt, „mindenki szeme láttára”. De én még ezt is vállalom: az ő indulatát irányomba.)

Mi sem találjuk a szavakat.

Elment Esterházy Péter. Most jönnek a nekrológok, tömött sorokban, hogy pótolhatatlan veszteség, aki a mai magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja volt.

Hát fűzfa, itt már kár a jelen szokásaihoz híven mismásolni, óvatoskodni, köntörfalazni. És állandóan versenyeztetni, ki a jobb. Mi az, hogy az egyik?

A Mester volt Az Író. Ahogy a lelkekben Petőfi. Ahogy száz éve Jókai, majd később az írófejedelem Herczeg Ferenc. A virtuális térben pedig Márai. Aztán a háború után Illyés Gyula. Lehet vitatni, netán tiltakozni, vagy őrjöngeni, de tény. Mert mindig van valaki, aki soron van. Akár tudja, akár nem. Azaz felejtsük az udvariaskodó tévedést és rögzítsük, hogy EP nem az egyik legjelentősebb kortárs író. Hanem az, egyik nélkül. Soron volt.

Még akkor is.

Még akkor is, ha a reménytelenül kettéosztott magyar kultúrpolitika szerint mesterünk a balliberális oldalon kötött ki.

Még akkor is, ha ez a rendszerváltás előtt megjelent jelenetős műveiből nem volt megjósolható.

Még akkor is, hogy elég korán elkezdte az ellenzéki kritikákat. Ekkor a sogenannte nemzeti oldal sok mély érzésű híve csalódott, és hiába minden kor, minden kormány kritikus megítélése, lehorgonyzott a másik oldalon.

Még akkor is, ha ez ellen Ő tiltakozna a legjobban.

Még akkor is, ha a liberális oldal saját fiának érzi.

Még akkor is, ha a nemzeti oldal úgy érzi, elárulta.

Most jönnek a nekrológok és a szakmai méltatások, hogy a magyar nyelv megújítója, aki a szavak csodálatos életéből sok mindent elárult. A posztmodern irodalom kezdete és meghaladója.

Nézd Péter, most abbahagyom. Ránézek a könyvespolcra, egy teljes sor a tiéd. Megannyi régi élmény, most meg a döbbenet.

Szép volt, mert nagy volt. Még akkor is.

(szék) – www.gondola.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »