Trump odaadná a Krímet Oroszországnak

Elnöksége esetén elfogadhatná a Krím-félsziget orosz annexióját Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt, aki szerint ez az amerikai–orosz kapcsolatok javulását és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni hatékonyabb fellépést vonná maga után.

 

A This Week című műsorban leadott interjúban Trump azzal érvelt, hogy tudomása szerint a Krím-félsziget lakói inkább Oroszországhoz húznak. A jelenlegi washingtoni vezetés nem ismeri el az oroszok által a térségben rendezett népszavazások eredményeit, amelyek szerinte csalással születtek.

 

Barack Obama amerikai elnök kormánya gazdasági szankciókkal sújtotta Oroszországot az Ukrajnához tartozó félsziget 2014-es bekebelezése miatt. A határok önkényes átrajzolását az ENSZ sem ismeri el, és a Republikánus Párt néhány magas rangú politikusa is ellenzi Moszkva lépését.

 

„Nem fog bevonulni Ukrajnába, jó?”

 

Trump ezzel szemben nem aggódik Vlagyimir Putyin orosz elnök korábbi döntése miatt.

 

„Nem fog bevonulni Ukrajnába, jó? Csak hogy ön is megértse”

 

mondta az ABC riporterének.

 

„Nem fogja betenni a lábát Ukrajnába, rendben? Megjegyezheti, felírhatja magának oda, ahova csak akarja.”

 

Putyin papagája

 

Hillary Clinton demokrata elnökjelölt felháborodottan fogadta Trump megjegyzéseit, aki szerinte „Putyin papagájaként” viselkedik.

 

„Ezek ijesztő dolgok”

 

írta közleményében Jake Sullivan, a politikus asszony kampányszóvivője.

 

„Azonban nem érhetnek minket meglepetésként, hiszen ugyanaz az ember mondta őket, aki nemrég szinte meghívta Oroszországot, hogy szállja meg NATO-szövetségeseinket Kelet-Európában. Mindez továbbra is azt bizonyítja, hogy Donald Trump vérmérséklete és képzettségének teljes hiánya miatt alkalmatlan az Egyesült Államok főparancsnoki tisztségére.”

 

Trump szerint „nagyszerű lenne”, ha az Egyesült Államok kibékülne Oroszországgal, és Moszkva segítene az Iszlám Állam elleni harcban.

 

„Jobb viszonyba fogunk kerülni Oroszországgal, és ez egy jó dolog, nem pedig rossz.”

 

Forrás: mno.hu/MTI

Nyitókép: mno.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »