Trump ismét nagyot ment. Származás szerint kellene nyilvántartani a bűnözőket

A republikánusok várható elnökjelöltje, Donald Trump szerint a bűnüldöző szerveknek származás szerinti szigorú nyilvántartást kellene vezetniük, a bűnmegelőzés eszközeként.

Megismételte korábbi javaslatát, miszerint ellenőrizni kellene az amerikai mecseteket, és ehhez szintén külföldi példát hozott fel: Franciaországét.

„Fontolóra kell venni e módszer alkalmazását az egész ország területén. Más országok is tesznek így, nézzük csak meg Izraelt vagy más államokat! Csinálják ezt és sikeresen. Én ugyan utálom ezt az elképzelést, de vegyük elő a józan eszünket és használjuk fejünket”

– mondta Trump egy tévéinterjúban. Trump azt fejtegette, hogy az orlandóihoz hasonló támadások megszűnnének, ha a muszlim közösségek jelentenék a gyanúsnak ítélt dolgokat, jelenségeket. Példaként a kaliforniai San Bernardinóban tavaly elkövetett lövöldözést hozta fel. Az elkövetők “bombákat tartottak a lakásukban, az emberek látták ezt, de senki nem szólt semmit, és aztán tizennégy embert megöltek, sokakat megsebesítettek” – fogalmazott Trump. Hozzátette, hogy az orlandói tömegmészárlásnak is voltak előjelei.

 “Nézzék csak meg ennek az embernek a múltját! Én még soha nem láttam ilyet!” – mondta, utalva azokra a részletekre, amelyek a héten kerültek nyilvánosságra az elkövetőről, Omar Mateenről. Trump megerősítette, hogy egyeztet a Nemzeti Lőfegyver Szövetséggel (NRA) annak érdekében, hogy a terrorgyanú miatt megfigyeltek ne vásárolhassanak fegyvereket.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »