Trump győzelme békét hozna Ukrajnában?

Az ukrán hatalomnak a néppel ellentétben nem érdeke Donald Trump esetleges győzelme a közelgő amerikai elnökválasztáson – osztotta meg véleményét Ruszlan Bortnyik politológus, az Ukrán Politikai Elemzés és Menedzsment Intézet igazgatója.

A politológus azt elemezte, hogy miképpen alakulhat majd az ukrán-amerikai viszony, ha esetleg Donald Trump nyerné a közelgő amerikai választásokat: „Ha esetleg Trump nyerne, akkor az USA csatlakozna a lengyel, holland, francia állásponthoz, hogy kompromisszumot kell kötni Oroszországgal, ezáltal kénytelen lenne az ukrán nép is ugyanezt tenni. Donald Trump képviseli a republikánus elitet, amely a gazdasági szektor elitje is, akik szintén úgy gondolják, hogy Oroszországgal megegyezésre kell jutni.”

Bortnyik elmondása szerint a republikánusok jobban félnek egy esetleges Kína-Oroszország szövetségtől, mint az Ukrajnával kapcsolatos feltételes kijelentésektől.

A jelenlegi ukrán hatalmat gyengítené Trump győzelme, valamint őket tenné felelőssé az országban kialakult szociális-politikai és katonai krízisért. Ebből kifolyólag természetes, hogy a hatalom nem Trump győzelmét szeretné, de nem tudnak kihatással lenni az amerikai elnökválasztásra. – véli Bortnyik.

Az ukrán nép számára egy republikánus győzelem viszont sokkal kifizetődőbb lenne – írja a Golos.ua.

Trump megdöbbentő kijelentéseinek ellenére, az ő győzelme esetén hamarabb visszatérhetne a béke Ukrajnába, visszaállhatna egy meghatározott egyensúly Oroszországgal és megkezdődhetne a gazdasági fellendülés.” – húzta alá a szakértő.

Bortnyik elmagyarázta, hogy a megoldás a kompromisszumkeresés révén lenne elérhető, amelyhez már nemegyszer nekilátott Oroszország és az USA, de Ukrajnának ebben az esetben el kellene állnia a háttérben történő ellenállástól.

Korábban Donald Trump azt mondta, hogy akár a Harmadik világháború is kitörhet, ha az USA megpróbálna katonai segítséget nyújtani Ukrajnának azért, hogy visszaszerezhesse a Krímet.

Rovatok: BelföldTelepülés: UkrajnaCímkék: Donald Trump, amerikai elnökválasztás, Egyesült Államok, Ukrajna, ukrán válságForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »