Trump fia szerint fölösleges „időveszteség” volt az orosz találkozó

Donald Trump amerikai elnök legidősebb fia, ifjabb Donald Trump kedden este a Fox televízióban azt fejtegette, hogy ma már másként járna el az orosz ügyvédnővel tartott tavalyi találkozóját illetően.

Kijelentette: fölösleges „időveszteség” volt az ellentmondásos találkozó tavaly júniusban Natalja Veszelnyickaja ügyvédnővel, aki azt ígérte neki, hogy terhelő információi és dokumentumai vannak apja választási ellenfeléről, Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltről.

„Nem tudtam, hogy lehet-e hinni neki, nem tudtam, van-e a háttérben valami, nem kezeskedhetem az információért” – fogalmazott a Fox egyik leginkább Trump elnök mellett elkötelezett újságírójának, Sean Hannitynek adott interjújában ifjabb Trump. Elmondta: „valaki küldött nekem egy e-mailt, elolvastam és megfelelő módon válaszoltam rá”, majd hozzátette: „a szó szoros értelmében elvesztegetett húsz perc volt, szégyen-gyalázat”.

Az elektronikus levél Robert Goldstone-tól érkezett, akit az amerikai sajtó hol zenei producerként, hol újságíróként, hol reklámszakemberként emleget. Ő hozta össze a találkozót az ügyvédnővel, akit a Kremlhez közel állónak mondott, és aki Hillary Clinton oroszországi ügyleteiről kívánt volna lejárató információkat továbbadni. Az ügyvédnő kedden az NBC televíziónak Moszkvában adott interjújában tagadta ezt, ám ifjabb Donald Trump erre nyilvánosságra hozta a találkozót előkészítő levélváltást. Ebből kiderült, hogy Robert Goldstone szerint Veszelnyickaja nemcsak a Kremllel állt kapcsolatban, hanem államügyésztől is kapott dokumentumokat. Igaz, a levelezésben hiba is volt: Goldstone ugyanis koronaügyészt emlegetett, amely tisztség az orosz monarchia megszűntével szintén megszűnt, Oroszországban ma főügyész van.

A Foxnak adott interjújában ifjabb Trump azzal indokolta döntését a találkozóról, hogy a kampány káoszában nem gondolta át a dolgot. „Millió mérföldeket utaztunk, s azt mondtam, hé, álljunk meg egy pillanatra, hátha van benne valami, meg kell hallgatnom!” – mondta. Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a találkozót előkészítő levelezést teljes egészében nyilvánosságra hozta kedden.

A nyilvánosságra hozott elektronikus levelekből egyébként kiderült, hogy ifjabb Trump nyitott volt az „érzékeny információkra” és – amennyiben megfelel a valóságnak Robert Goldstone állítása – Moszkva már akkor örömmel fogadta volna Trump győzelmét az elnökválasztáson.

http://mno.hu/

A találkozó, majd a levelezés nyilvánosságra kerülése óriási vitát indított el az Egyesült Államokban. A szenátus hírszerzési és igazságügyi bizottsága is ifjabb Donald Trump meghallgatását tervezi, Tim Kaine, a demokraták volt alelnökjelöltje pedig a CNN hírtelevízióban arról beszélt, hogy a helyzet „hamis tanúzás, sőt akár hazaárulás felé halad”.

Brandon Garrett, a Virginiai Egyetem jogászprofesszora a közszolgálati rádióban (NPR) arról beszélt: a szövetségi választási törvény tiltja, hogy külföldiek közvetve vagy közvetlenül hozzájáruljanak vagy hozzájárulásukat ígérjék az amerikai választásokhoz, függetlenül attól, hogy ez a hozzájárulás anyagi támogatás-e vagy „más értékes dolog”, például fontos információ – írja az MTI.

http://mno.hu/

Natalja Veszelnyickaja az NBC-nek adott interjúban kitartott amellett, hogy egyik ügyfele érdekében találkozott ifjabb Donald Trumppal tavaly júniusban. A meg nem nevezett ügyfél – Veszelnyickaja állítása szerint – orosz volt, és a Magnyitszkij-törvény miatt kérte az ügyvédnő közbenjárását. A Szergej Magnyitszkij moszkvai ügyvéd nevét viselő törvényt az amerikai kongresszus 2012-ben fogadta el, és a szankciós, úgynevezett Magnyitszkij-listára kerülőket beutazási tilalommal, valamint vagyonbefagyasztással sújtja.

Natalja Veszelnyickaja az amerikai televíziónak hangsúlyozta, hogy soha nem volt semmiféle terhelő dokumentuma Hillary Clintonról, a demokraták elnökjelöltjéről, és soha nem is állt szándékában ilyen jellegű információkkal foglalkozni. 

Ifjabb Donald Trump a találkozó tényét közleményben ismerte el, de leszögezte, hogy nem kért információkat a demokrata párti elnökjelöltről. Mint közleményében írta, Veszelnyickaja jelentkezett ezzel az ígérettel. A találkozó rövid volt, és egyszeri, s részt vett rajta Paul Manafort, a Trump-kampány akkori menedzsere és Jared Kushner, Donald Trump veje is. A szoros orosz kapcsolatai miatt a kampánystáb vezetéséről még tavaly augusztusban lemondott Manafort nem kommentálta a találkozóról szóló hírt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »