Trump a proletárokra utazhat

Trump a proletárokra utazhat

Most, hogy nem hivatalosan Donald Trumpé a Republikánus Párt elnökjelöltsége, s a felmérések szerint elolvadt a közte és a demokraták várható elnökjelöltje, Hillary Clinton között megvolt országos népszerűségi különbség is, már azokat a konkrét fogásokat latolgatják, amelyekkel a milliárdos megfoszthatja az egykori first ladyt a Fehér Házba történő visszatérés lehetőségétől.

Hogy Donald Trumpnál van a lendület, övé az amerikai és globális közvélemény állandó figyelme, illetve az „új arcok” mindenkori előnye, az tény. Aki pedig csak általános közéleti tapasztalatára és intuícióira hagyatkozik, gondosan elkerül mindennemű tanult politológiai megközelítést, könnyen – és joggal – érezheti úgy, hogy az ingatlanmogulnak áll a zászló a novemberi elnökválasztáson. Mégis, a győzelmet nem adják ingyen, s ahogy Trumpnak szüksége volt kiterjedt üzletemberi, úgymond értékesítői tapasztalataira, hogy diadalmaskodjon pártbéli riválisai felett, úgy most is szüksége van egy – természetesen jóval összetettebb – eszközkészletre és stratégiára, hogy megverje leendő ellenfelét, a politikában veteránnak számító Hillary Clintont.

Óvatosan a centrum felé

A közkeletű bölcsesség az első előválasztási győzelmek után az volt, hogy Trumpnak valamikor fordulatot kell végrehajtania, mert az a keresetlen, populista stílus, mellyel a konzervatív republikánus szavazók támogatását elnyeri, alkalmatlan lesz arra, hogy a választóknak azt a szélesebb körét megszólítsa, akik novemberben országszerte urnákhoz járulnak, s az úgynevezett ingó (tehát hol a republikánus, hol a demokrata elnökjelölteket preferáló) államokban eldöntik az elnökválasztás kimenetelét. Sokan vélték már meglátni e fordulatot – az igazság ezzel szemben az, hogy Trump csak nagyon óvatosan lépdel a centrum felé, rendszeresen beiktatva (az ismert keményvonalas kirohanások formájában) pár lépést hátra is, nehogy elidegenítse azokat, akiknek eddigi eredményeit köszönheti. Ez a módszer alighanem marad is, ameddig júliusban, a republikánus konvención hivatalossá nem teszik a jelöltségét, s csak azután gyorsulhat fel a nyitása az eddig elidegenített csoportok (általánosságban a kisebbségek, különösen a latinok, illetve a nők) irányába.

A Reagan-demokraták meszólítása

A hagyományos választási logika, az ingó államok megnyerésének szükségessége Virginiát, Ohiót, Floridát és Coloradót tenné különösen fontos célponttá számára, ám itt az említett csoportok szerepe, melyek Trumpot nem nézik jó szemmel, nagyon erős. Bizonyos vélemények – például a CNN-nek minap nyilatkozó szakértők és pártemberek – szerint ezért kézenfekvőbb volna számára, ha „átrajzolná a térképet”, s inkább kísérletet tenne a többnyire demokratákra szavazó államokban is az ő üzeneteire fogékony kékgalléros fehér munkásréteg (az úgynevezett Reagan-demokraták) megszólítására. Egy ilyen törekvésnek az immár javarészt csak egykori nehéziparáról ismert úgynevezett rozsdaövben (Ohio, Michigan, Wisconsin, Indiana, Minnesota és Pennsylvania) kellene eredményeket hoznia az „amerikai proletariátus” soraiban.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 02.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »