Trudeau nem megy el Castro temetésére

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök nem vesz részt Fidel Castro egykori kubai elnök temetésén.

Andrée-Lyne Hallé, Trudeau szóvivője ímélben közölte, hogy a kormányfő nem vesz részt az eseményen, de bővebb információkat nem közölt a döntés hátteréről – írja a Yahoo News.

„Kiváló vezető”

Mi is beszámoltunk arról, hogy Justin Trudeau szombati közleménye, amelyben kiváló vezetőnek nevezte az elhunyt Fidel Castrót, számos dühös bírálatot váltott ki. „Noha ellentmondásos személyiség volt, mind hívei, mind becsmérlői elismerték a kubai nép iránti odaadását és szeretetét, a nép pedig hosszú időn át ragaszkodott a Comandantéhoz – írta. – Legendás forradalmár és szónok volt, aki jelentősen felfejlesztette a szigetország oktatási és egészségügyi rendszerét. Apám nagyon büszke volt arra, hogy barátjának hívhatta, és amikor ő elhunyt, alkalmam volt találkozni Fidellel. Megtiszteltetés volt találkozni az öccsével és három fiával is, amikor nemrég Kubában jártam.” A kanadai miniszterelnök az említett kubai hivatalos látogatáson magával Fidel Castróval nem, csak a jelenlegi vezetővel, Raúl Castróval találkozott.

„Valódi, vagy csak paródia?”

Justin Trudeau közleményét megrökönyödéssel és gúnnyal fogadták világszerte, köztük a kubai származású Marco Rubio floridai szenátor. „Ez a közlemény valódi, vagy csak paródia? Mert ha a kanadai miniszterelnök valódi közleménye, akkor szégyenletes és kínos” – írta Twitter-profilján.

TrudeauEulogies címen született egy olyan Twitter-profil, amelyen számos felhasználó parodizálta a kanadai miniszterelnök pozitív és minden kritikát nélkülöző közleményét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »