Tovább csökkent az alapkamat Szerbiában

Szeptemberben 13 hónap után csökkentette 4-ről 3,75 százalékra az alapkamatot a szerb központi bank. A hétfői közlemény szerint a döntéshozatalkor figyelembe vették a középtávú inflációs előrejelzéseket, valamint az inflációt befolyásoló tényezőket. Az évközi infláció az év eleje óta a 3 százalékos célérték közelében mozog, az augusztusi infláció 2,5 százalékos volt.

Az előrejelzések egy-két évre előre is csökkenő inflációt mutatnak, ami azt bizonyítja, hogy az inflációs nyomás továbbra is alacsony – olvasható a Szerbiai Nemzeti Bank közleményében. A központi bank megállapította továbbá, hogy a nyári szárazság a vártnál kevésbé negatívan hatott a gazdaságra.

A szerb központi bank továbbra is azt várja, hogy az infláció a jövőben is a 3 százalékos célérték közelében mozog majd, amelytől mindkét irányban másfél százalékkal lehet eltérni.

Az NBS úgy ítélte meg, hogy a nemzetközi áru- és pénzpiacon továbbra is bizonytalanság tapasztalható, amely óvatos monetáris politikára inti Szerbiát. Közölték, bizonytalanságot okoz a nyersanyagok, főleg a nyersolaj világpiaci árának a mozgása, a nemzetközi pénzügyi piac legnagyobb bizonytalanságait viszont elsősorban a vezető központi bankok, az amerikai központi bank szerepét ellátó Fed és az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájának eltérései okozzák, ezek pedig hatással lehetnek a Szerbiához hasonló feltörekvő országokba irányuló tőkemozgásra. A központi bank legközelebb november 9-én tart kamatdöntő ülést.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »