Tóth Krisztián: Éremért jöttem, minél fényesebbért

Ma ismét éremesélyekkel várhatja a magyar cselgáncs-válogatott a verseny folytatását. A 90 kilós Tóth Krisztián ugyanis kimondottan éremért lép tatamira, és ebben az sem zavarja, hogy a nyolc közé jutásért éppen a mumusával, a sportág egyik ikonjával, Iliasz Illiadisszal kell megküzdenie.

Mielőtt elkezdődött volna a riói olimpia cselgáncsversenye, a legtöbben a mai napra mondták rá, magyar szempontból igencsak érdemes követni majd az eseményeket. Ugyanis a sportág egyik legnagyobb hazai klasszisa, a még mindig csak 22 éves Tóth Krisztián lép majd tatamira. Noha a KSI dzsúdósa kora alapján még tejfelesszájúnak számít, ám eredménylistája, eddigi teljesítménye a 90 kiló egyik legnagyobb sztárjává emelték. Korosztályos szinten mindent megnyert, majd a felnőttek közé berobbanva már volt világ-, és Európa-bajnoki ezüstérmes, számos nagy nemzetközi tornán dobogós, ráadásul állt már annak valamennyi fokán. Ám az igazi nagy dobás, a világversenyen elért aranyérem még hátra van.

Kérdés persze az, hogy meddig…A sorsolás előtt ő sem hagyott kétséget senkiben, hogy nem egy-két küzdelemre ment ki Rióba.

– Nem is olyan régen még majdnem agyonnyomott az, hogy közeledik az olimpia, ám a velem dolgozó szakmai stábnak és a sportpszichológusomnak köszönhetően ez tökéletesen eltűnt. Most már jó érzés van bennem, úgy vélem, sőt, tudom, hogy Rióban bármi megtörténhet. Bízzunk benne, hogy egy éremmel fogok hazatérni, minél fényesebbel – mondta a dzsúdós.

A sorsolás ismeretében kijelenthető, nehéz út vezet majd a dobogóig – netán az olimpiai aranyig –, de nem teljesíthetetlen. Ugyanis kiemeltként erőnyerőként kezd, majd a kenyai Sang ellen lép tatamira. Őt ismerve, erre mondhatjuk, bemelegítésnek majd megteszi. és nagyon nem árt, ha Tóth Krisztián bemelegszik, ugyanis a papírforma alapján a nyolc közé jutásért jön számára a MECCS, ugyanis Fortuna éppen a példaképét, a sportág egyik ikonját sodorta az útjába: az olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok Iliasz Iliadiszt, feltéve, ha utóbbi legyőzi a kínai Csenget. A felek párharcában 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben is a grúz származású görög bizonyult jobbnak – többek között a világbajnoki döntőben is –, de éppen itt az ideje, hogy ez a sorozat végérvényesen megszakadjon.

Ha megveri a példaképét – és miért ne egy olimpián vessen véget egy rossz sorozatnak – akkor már biztosan bejut a legjobb nyolc közé, azaz minimum pontszerző. Ám ahogy ő is mondta, éremmel, minél fényesebb éremmel szeretne hazatérni. Erre a továbbiakban meg is lesz az esélye, hiszen a nagy nevek közül az első kiemelt japán Mashu Baker, a svég Nyman vagy az üzvéb Jurajev van az ágán.

NÉVJEGY

Tóth Krisztián

Született: 1994. május 1.

Klubja: KSI SE.

Legjobb eredményei: vb-ezüstérmes (2014), Eb-ezüstérmes (2016), Eb-bronzérmes (2014).

A magyar csapat legnagyobb reménysége, aki a júliusi Budapest Grand Prix-n aranyéremmel hangolt az olimpiára. Kiemelt, bárkit képes megverni a súlycsoportjában.

CSELGÁNCS
15.00-18.00: férfi 90 kg (Tóth Krisztián), előcsatározások, negyeddöntő, 20.30-22.40: vigaszág, elődöntő, bronzmérkőzés, döntő.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »