Tóth Gy. László: Én ezeknek nem bocsátok meg!

Tóth Gy. László: Én ezeknek nem bocsátok meg!

Az ismert politológus, publicista elmesélte, miért gyűlölte meg a Kádár-rendszert, beszélt arról, miért kezdett el politizálni, és arról is, miért vállalt tanácsadói szerepet a miniszterelnök mellet még az első Orbán-kormány idején.

Tóth Gy. László szerint ipari méretű történelemhamisítás zajlik, egyenesen megszépítik a proletárdiktatúrát, azt a rendszert, amiben csak az boldogulhatott, aki gerinctelen, aki hallgat, aki sunnyog.

Az, hogy elmaradt a történelmi igazságtétel – mint fogalmazott -, ez az elmúlt 25 év politikai osztályának szégyene: minden politikus, aki valaha ült a parlamentben és tisztséget viselt, az szégyellheti ezért magát, mert egész egyszerűen gyalázatos, hogy tömeggyilkosok haltak meg ágyban, párnák között úgy, hogy bizonyos baloldali és liberális körök még kis híján szobrot állítottak nekik.

A politológus arról is beszélt, hogy nincs láthatatlan háttérhatalom: a színpadon állnak, megnevezhetők, akik valójában irányítják a világot.

De szóba került Amerika rémálma, vagyis egy esetleges Párizs-Berlin-Moszkva-tengely, és természetesen terítékre került az emberiség pestise, a liberalizmus is.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »