Törökország: újabb amerikai konzulátusi alkalmazottat tartóztatnának le

Törökországban az amerikai konzulátus egy újabb munkatársa ellen adtak ki letartóztatási parancsot hétfőn azt követően, hogy egy másik konzulátusi alkalmazott őrizetbe vétele miatt a hétvégén Washington és Ankara kölcsönösen felfüggesztette a vízumkiadásokat – adta hírül az MTI az NTV török hírtelevízió nyomán. A török tévé úgy tudja, hogy a biztonsági szolgálatok körözést adtak ki az újabb konzulátusi dolgozó ellen, akinek feleségét és gyermekét a török rendőrség kikérdezte.

A Reuters hírügynökség később arról írt, hogy az érintett török állampolgárt kihallgatásra idézték be, ahol a rokonainak a meghiúsított puccskísérlettel való kapcsolatukról akarják őt kikérdezni. Az is kiderült, hogy az amerikai konzulátus munkatársának a feleségét és lányát őrizetbe vették, és azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban állnak a Törökországban terrorszervezetnek minősített Gülen-mozgalommal. Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónokot és hálózatát kiáltotta ki a tavaly júliusi puccskísérlet szervezőjeként, és lényegében elkövetőjeként is. 

Az isztambuli ügyészség azonban azt állította, hogy Topuz vallomása arra enged következtetni, hogy a konzulátusi munkatársa felesége és lánya magas rangú tagjai Gülen hálózatának. „Az amerikai konzulátus munkatársa, N.M.C., a gyanúsítottak férje és édesapja nem bír diplomáciai immunitással, és behívták az ügyészségre vallomást tenni” – közölte az ügyészség. A nap folyamán a török kormány felszólította az Egyesült Államokat, állítsa helyre a vízumkiadások rendjét törökországi külképviseletein. Ez okból hétfőn bekérették a külügyminisztériumba Philip Kosnettet, az Egyesült Államok ankarai nagykövetségének ügyvezetőjét – közölte az Anadolu állami hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva. Az Anadolu úgy tudja, Washington döntését Ankara igazságtalannak s a helyzet szükségtelen elmérgesítésének minősítette.

Az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége vasárnap jelentette be: a bevándorló vízumok kivételével nem állítanak ki több vízumot török állampolgároknak, nem sokkal később Törökország hasonló lépésre szánta el magát. Minderre azt követően került sor, hogy a múlt héten a török hatóságok őrizetbe vették az amerikai konzulátus egyik török munkatársát, név szerint Metin Topuzt, mert a gyanújuk szerint kapcsolatban állt Fethullah Gülen mozgalmával. A török hatóságok kémkedéssel és a török kormány és alkotmányos rend megdöntésének kísérletével vádolják. Washington szerint a vádak alaptalanok.

Abdülhamit Gül török igazságügyi miniszter kiállt Topuz letartóztatása mellett. A Haber török televízióban azt mondta, hogy Törökországnak joga van bűnvádi eljárás alá vonni egy török állampolgárt Törökországban elkövetett bűncselekményért. 

http://mno.hu/

A Reuters hírügynökség  szerint Ankara nem véletlenül szólította fel az Egyesült Államokat a vízumkiadások rendjének visszaállítására. A hírügynökség összefüggést vélt a diplomáciai viszály és a között, hogy a török líra és tőzsderészvények gyengültek az elmúlt napokban. A Reuters szerint az elmérgesedő török–amerikai diplomáciai vita megijesztette a befektetőket: a líra 3,4 százalékot esett, a BIST 100 isztambuli irányadó tőzsdemutató indexe 4,7 százalékot gyengült, a Turkish Airlines nemzetközi légitársaság részvényei pedig 9 százalékot estek vasárnap óta. 

Washington és Ankara az elmúlt időszakban egyre élesebb  konfliktusba került egymással.  Washington mindeddig nem mutatott hajlandóságot Gülen kiadására, hiába  követelte ezt több alkalommal Ankara. Szíriában az amerikaiak olyan kurd fegyvereseket támogatnak, akiket a török kormány terroristának tart, a török hadsereg pedig nem egyszer támadta tüzérséggel állásaikat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »