Törökország muszlim szélsőségeseket támogat, miközben az ISIS-szel harcol

A törökországi merényletek nyomán Ankara egyre aktívabban bonyolódik bele a szíriai háborúba. Főleg a szíriai kurdok és az ISIS állásait bombázza a török hadsereg, szárazföldi haderő bevetésére eddig még nem került sor. A hadműveleteikhez sikerült szövetségeseket is szerezni Szíriában, azonban ezek az Iszlám Állammal harcban álló, de szintén szélsőséges iszlamista csoportok.

Több olyan csoport is van, amelyet támogatnak a törökök a Közel-Keleten, és amelyeket a nyugati kormányok terrorista csoportokként tartanak számon.

Ankara menedéket biztosít például az Egyiptomból 2013-ban elmenekült Muszlim Testvériség szimpatizánsai számára, valamint a Hamaa Izmaija csoportnak is, amely több egyiptomi merényletért is felelős.

Ez azért problémás, mert Törökország a NATO tagja és nyugati szövetségeseivel együtt kellene küzdenie”– mondta Jonathan Schanzer a Foundation of Defense of Demoracies, a washingtoni think tank igazgatóhelyettese.

Törökország a palesztin Hamászt is támogatja, amelynek katonai szárnyát a világ terrorszervezetként ismeri, és amely számtalan merényletért felelős, főleg Izrael területén. 2014-ben a terrorszervezet irodát nyithatott Törökországban.

Erdogan 2014-ben – nyugati szövetségesei nyomására – megszüntette a hivatalos kapcsolatot az al-Nuszra Front nevű szervezettel, amely az Iszlám Állam ellen harcol Szíriában. A bökkenő csupán annyi, hogy az al-Nuszra az al-Kaida terrorszervezet szíriai szárnya. Egy júniusi beszédében Erdogan felhívta a figyelmet, hogy nem kellene minden szervezetre csak úgy vaktában ráragasztani a “terrorista” címkét.

Törökország kikéri magának, amikor képmutatással vádolják, ugyanis szerinte az USA által támogatott kurd felkelők is terroristák. A törökök azzal támadtak vissza, hogy ők nem adnak fegyvereket és kiképzőket az al-Nuszrának, míg az USA ezt megteszi a kurd YPG nevű szervezet esetében.

A kölcsönös vádaskodás és beszólogatás, valamint a kusza érdekviszonyok Szíriát a nagyhatalmak játszóterévé tette, ahol kipróbálhatják drónjaikat és más kütyüiket. Csakhogy ennek az árát többek közt Európa fizeti meg.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Új hadjáratot készítenek elő az Iszlám Állam ellenMegint lecsapott a török hadsereg az Iszlám Állam állásairaRovatok: KülföldTelepülés: TörökországCímkék: külföld, Törökország, Iszlám Állam, szélsőségesek, merényletek, dzsihádista terrorszervezetForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »