Török zászlókkal köszöntötték Erdogant Szerbiában

Belgrád szorosabbra fűzné gazdasági kapcsolatait Törökországgal, a helyi muszlimok nagy örömére. Az államfői találkozót követően újabb török befekteté.sek várhatóak Szerbiában

Szerbia elnöke, Alekszandar Vucsics feleségével együtt fogadta hétfő este a belgrádi reptéren Recep Tayyip Erdogan török államfőt, aki egy 180 fős delegációval érkezett déli szomszédunk fővárosába. Másnap a hivatalos protokolleseményt után négyszemközti megegyezést tartott a két vezető, amit egy török-szerb üzleti fórum követett. A látogatás első napján 12 kormányközi megállapodást írtak alá a felek.

Szerbia elnöke, Alekszandar Vucsics feleségével együtt fogadta hétfő este a belgrádi reptéren Recep Tayyip Erdogan török államfőt, aki egy 180 fős delegációval érkezett déli szomszédunk fővárosába. Másnap a hivatalos protokolleseményt után négyszemközti megegyezést tartott a két vezető, amit egy török-szerb üzleti fórum követett. A látogatás első napján 12 kormányközi megállapodást írtak alá a felek.

Szerbiai muszlimok fogadják a török elnököt –Forrás: EPA/Djordje Savic

Szerbiai muszlimok fogadják a török elnököt –Forrás: EPA/Djordje Savic

Köztük egy szabadkereskedelmi egyezményt, amelytől a szerb kormány azt várja, hogy ennek köszönhetően növekszik majd a helyi termelők által előállított mezőgazdasági áruk exportja. A rendezvényt követő sajtótájékoztatón Vucsics emlékeztetett, hogy a két ország közötti kereskedelem mérték 870 millió dollárt tesz ki jelenleg. A szerb államfő elégedettségét fejezte ki Erdogan elnök kijelentései kapcsán, melyek szerint ez az összeg egy éven belül elérheti az 1 milliárd dollárt is.

Vucsics rámutatott: az utóbbi években jelentős török befektetések történtek, főleg Dél- és Délnyugat-Szerbiában, ami nagyban hozzájárult a korábban elmaradott térségek feltartóztatásához. A tervek szerint a Belgrád-Szarajevó autópályának is komoly szerep jut majd a többségében muzulmán bosnyákok lakta régió fejlődéséhez.

Hírdetés

A szerb államfő leszögezte: Szerbiában nincsenek a Fethullah Gülen török hitszónok mozgalmához köthető kezdeményezések, és Belgrád soha nem venne részt semmiben, ami veszélyeztetné Törökországot. Vucsics emlékeztette török kollégáját, hogy a tavalyi puccs idején az elsők között ítélték el az eseményeket.

Aleksandar Vucic szerb államfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök sajtótájékoztatót tart, miután szabadkereskedelmi megállapodást írtak alá Belgrádban 2017. október 10-én. (MTI/EPA/Koca Sulejmanovic)

Erdogan hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél évtized gazdasági fejlődésének eredményeként számos török gazdasági szereplő jelent meg Szerbiában, és a mostani delegációval is érkeztek tőkeerős vállalatok képviselői.

Szerdán Szerbia dél-nyugati, Szandzsák régiójába látogatott Vucsics és Erdogan. Az úti cél nem meglepő, hiszen a térség 70 ezres központjában, Novi Pazarban, a lakosság 85% muszlim, a szerbek kisebbségben élnek. Hangos tapssal, nevének skandálásával és török zászlókat lengetve fogadták a helyiek a török elnököt.

„Szandzsák hidat képez Szerbia és Törökország között” – jelentette ki Erdogan, majd hozzátette, hogy elégedett szerbiai látogatásával, hiszen 16 megállapodást írt alá Szerbiával. Vucsics üdvözölte török kollégája szavait, és biztosította a helyieket, hogy felekezeti és etnikai hovatartozástól függetlenül a legjobb tudása szerint dolgozott, és a jövőben is dolgozni fog a szerbiai állampolgárokért.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »