Török puccskísérlet: Folytatódnak a tisztogatások

Török puccskísérlet: Folytatódnak a tisztogatások

Törökországban folytatódnatk a múlt pénteki puccskísérletet követően kezdődött tisztogatások: szerdán az oktatási minisztérium további mintegy 6 500 munkatársát, 262 katonai ügyészt és bírát, valamint 900 ankarai rendőrtisztet függesztettek fel állásából, további kilencvenkilenc tábornokot hivatalosan is vád alá helyeztek. Az egyetemi oktatóknak ideiglenes jelleggel, további értesítésig megtiltották, hogy külföldre utazzanak.

Egy nappal korábban az oktatási minisztérium 15 200 dolgozója kapott hasonló értesítést, és a minisztérium bevonta magánintézményeknél alkalmazott 21 ezer tanár engedélyét is.

A török felsőoktatási tanács az egyetemi oktatókat érintő lépését azzal indokolta, hogy megakadályozzák a puccsisták esetleges távozását az országból. A nyilatkozó – részletek ismertetése nélkül – azt mondta, hogy egyes előadók vélhetően kapcsolatban álltak a hadseregen belüli puccsista csoportokkal.

A hatalomátvételi kísérletet követően mintegy 60 000 katonát, rendőrt, bírát, köztisztviselőt és tanárt függesztettek fel, vettek őrizetbe vagy kezdtek ellenük hatósági vizsgálatot.

A letartóztatott bírák között van az alkotmánybíróság két tagja is – jelentette szerdán az NTV magánkézben lévő török tévétársaság.

A török kormány az Egyesült Államokban, önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónokot teszi felelőssé a péntek éjszakai puccskísérletért. Ő azonban tagadja, hogy köze lenne a történtekhez.

Az oktatási tárca egyik illetékese arról is tájékoztatott, hogy a minisztérium 626 oktatási intézmény bezárását is elrendelte a szombat hajnalban meghiúsított puccskísérlettel összefüggésben. Többségük magániskola volt. Gülen magánkézben lévő oktatási intézmények hálózatát hozta létre Törökországban.

A török fővárosban, Ankarában amiatt függesztették fel állásukból a rendőrtiszteket, mert a hatóságok szerint kapcsolatban álltak a hitszónokkal.

Ezen felül – mint két török tisztségviselő közölte – az ország mintegy háromszázhatvan tábornokából hivatalosan is vád alá helyeztek kilencvenkilencet, mert a gyanú szerint részt vettek a hatalomátvételi kísérletben. További tizennégy tábornokot változatlanul őrizetben tartanak a hatóságok.

Röviddel a török nemzetbiztonsági kabinet szerdai ülését követően – amelynek tagjai a puccskísérletet követő biztonsági intézkedésekről tanácskoznak – Mustafa Sentop, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) egyik képviselője és egyben a török parlament alkotmányügyi bizottságának vezetője azt mondta, Törökország alkotmánya lehetővé teszi a rendkívüli állapot kihirdetését, de ha ez bekövetkezik, valószínűleg nem érinti hátrányosan a lakosságot. Az ülést az elnök vezette, aki a puccskísérlet után most tért vissza előszöt a fővárosba.

Korábban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy a török nemzetbiztonsági kabinet a nap folyamán fontos döntéseket jelent be a puccskísérletet követő kormányzati intézkedések kapcsán. Ez estig nem történt meg.

A német és a holland külügyminiszter Washingtonban kijelentette: súlyos aggodalmaik vannak a törökországi letartóztatások mértéke miatt.

Az Egyesült Államok elítéli a Törökországban végrehajtott puccskísérletet, és támogatja Recep Tayyip Erdogan török elnök kormányának lépéseit hatalma megszilárdítására, amelyre a kiterjedt tisztogatások is utalnak – mondta szerdán John Kerry amerikai külügyminiszter.

Kerry úgy nyilatkozott, az amerikai külügyminisztérium munkatársai nem vették fel a kapcsolatot az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónokkal, akit Erdogan és kormánya azzal vádol, hogy ő és az általa Törökországban kiépített “párhuzamos államszervezet” tehető felelőssé a puccskísérletért. Kerry szerint ez “nem volna helyénvaló”.

A török kormány korábban négy dossziényi anyagot küldött Washingtonba Gülenről. Az amerikai kormányzat szerint azonban egyelőre nem világos, hogy szerepel-e a dokumentumok között hivatalos kiadatási kérelem.

Ezt megelőzően a hitszónok Törökország számára történő kiadásának elutasítását kérte kedden az amerikai hatóságoktól.

Török harci repülők indultak szerdán a török parti őrség két, eltűnt hajójának a felkutatására. Katonai források azt közölték, olyan beszámolók láttak napvilágot, miszerint a vízi járművek már görög vizeken hajóznak, ezen jelentések ellenőrzésére indították útnak az F-16-osokat. A Dogan török hírügynökség úgy tudja, a hajók Görögország felségvizei felé igyekeznek az Égei-tengeren.

Törökország a puccskísérlet óta először hajtott végre légicsapásokat a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki hadállásai ellen – közölte az Anadolu török állami hírügynökség. A betiltott szervezet elleni kedd esti támadásban “20 terroristát semlegesítettek” – írta az Anadolu. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »