Török puccskísérlet – Az USA Erdogant támogatja

Barack Obama amerikai elnök és John Kerry külügyminiszter a demokratikusan megválasztott török kormányt támogatja, Kerry erről török kollégáját is tájékoztatta – derül ki washingtoni közlésekből.

 

Obama, miután tanácskozott nemzetbiztonsági tanácsadóival, közleményt adott ki, amelyben a török kormány támogatása mellett foglalt állást, s arra intett mindenkit Törökországban, hogy tartózkodjék az erőszaktól és a vérontástól.

 

Obama és Kerry egyeztettek

 

A közlemény nyilvánosságra hozatala előtt telefonon egyeztetett a Moszkvában tárgyaló John Kerry külügyminiszterrel.

 

Kerry a Fehér Házzal folytatott konzultáció után telefonon hívta fel török kollégáját, Mevlüt Cavusoglut, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok “teljes mértékben” Törökország demokratikusan megválasztott polgári kormányát és a demokratikus intézményeket támogatja.

 

Washington önmérsékletre int

 

Washington valamennyi felet önmérsékletre és ezzel a biztonság garantálására szólította fel.

 

John Kerry korábban, Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott moszkvai sajtóértekezletén azon reményének adott hangot, hogy Törökországban “stabilitás, béke és folyamatosság” lesz.

 

Gülen nem nyilatkozik

 

Az amerikai sajtó munkatársai megkeresték Fethullah Gülent, a Pennsylvaniában élő török hittudóst, aki korábban ugyan Recep Tayyip Erdogan államfő szövetségese volt, de miután megromlott a viszonyuk, 2013-ban az Egyesült Államokba költözött, és most az ankarai igazságügyi miniszter azzal vádolta meg, hogy az ő mozgalma áll a puccskísérlet hátterében.

 

A Pennsylvaniában élő Gülen azonban, az amerikai közszolgálati rádió (NPR) szerint, senkinek nem kíván nyilatkozni.

 

MTI

 

Nyitókép: hurriyetdailynews.com

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »