Török harckocsik lövik az ISIL állásait

A török hatóságok biztonsági célból ideiglenesen kitelepítették a szíriai határ mentén fekvő Karkamis város és hat környező falu lakosságát, mielőtt szerda hajnalban tüzérségi és légi támadás indult volna az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen az észak-szíriai Dzserablúsz körzetében – jelentette be kedden Efkan Ala belügyminiszter Ankarában az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjúban.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Ala hangsúlyozta: Törökország nem nézi tétlenül, hogy terrorszervezetek veszélyeztetik a területét. Kedden 9, Dzserablúszból indított aknagránát csapódott Karkamisba, az egyik az önkormányzat épületének kertjébe zuhant.

Nem sokkal később a török harckocsik átlépték a szíriai határt, és lövik az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állásait Dzserablúsz környékén – jelentette szerdán az NTV török hírtelevízió.

Az értesülések szerint a mintegy 20 tank egyelőre egy kilométernyire hatolt be Szíria területére.

Egyes – meg nem erősített – sajtóinformációk szerint harckocsik mellett a török szárazföldi erők különleges egysége is csatlakozott az Eufráteszi Pajzs (Firat Kalkani) elnevezésű hadművelethez, ők egyebek között egy aknamentes “folyosó” kialakításában segítenek.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »