Toroczkai: Az állam csődje

Toroczkai: Az állam csődje

Már hónapokkal ezelőtt is jeleztem, hogy gond lesz azzal a Romániából (pontosabban Erdélyből) az ásotthalmi tanyavilágba települt magyar ajkú, de cigány etnikumú kolóniával, akik semmiféle legális jövedelemmel nem rendelkeznek, feketén dolgoznak néhány magyar nagygazdánál (akik pár forint haszon reményében néha napszámosként alkalmazzák őket), és borzalmas körülmények között laknak egy tanyán, ahol első razziánkkor kecskét is találtunk a nappaliban (vécét viszont a házban nem).

A kérésemre és a vezetésemmel az ásotthalmi mezőőrökkel és rendőrökkel hiába razziáztunk, hiába tettünk bejelentést minden létező hatóságnál (a kormányhivatalhoz tartozó munkaügynél, építésügynél vagy éppen a családsegítőknél), minden hatóság mindent rendben talált, és lezárták az eljárásokat. Tették ezt úgy, hogy a mezőőreimmel az egyik román állampolgárságú cigányok által lakott tanyához (a mezőőreink védelmét élvezve) érkező hatósági emberek be sem mentek a tanyára, és a „vajdának” a szájába adták a válaszokat. Ezzel egy időben fatolvajlás közben is elfogtuk a mezőőreinkkel a román állampolgárságú cigányokat, amelyről itt a Facebookon is beszámoltam.

A rendőrök elvitték őket, aztán nemsokára újra szabadok voltak.

Most pedig a vidékünkre tévedt erdélyi cigányok betörtek egy magyar család tanyájára, ahol megtámadták az udvaron tartózkodó családapát, egyikük kést tartott a nyakához, miközben a másik ütötte. Mindez a családapa kiskorú gyermekei szeme láttára történt, akik az édesanyjukkal együtt bemenekültek a házba, és hívták a mezőőrséget és a rendőrséget. A mezőőr munkatársam ért oda először, aztán két rendőr érkezett. A cigányok közben átballagtak a szomszéd tanyára, ahol átmenetileg éltek. A két rendőr ezután másfél óráig (!) nem mert átmenni a távolból üvöltöző és tovább fenyegetőző román állampolgárokhoz, ehelyett erősítést kértek.

Amikor már 4 rendőrautó volt a helyszínen, a kisebb csapatnyi rendőr végre bement a cigányok tanyájára, ahol azok közölték, hogy nem is náluk volt a kés, hanem a magyar családapa kezében. Erre a rendőrök a két cigány támadó mellett a magyar férfit is elvitték a szegedi rendőrségre, ahonnan hajnalban engedték el, de haza már nem vitték, így a saját tanyáján megtámadott és bántalmazott sértett a sötétben gyalogolt haza a tanyára (kb. 35 kilométert!). Azóta sem történt semmi, a támadók már másnap újra szabadok voltak, és ismét meg is fenyegették a magyar családot.

Hírdetés

Ezzel egy időben kaptunk bejelentést arról, hogy az éjjel a tanyájáról zseblámpával kilépő idős embert szintén megfenyegette a román lovaskocsin járó cigány társaság.

Hiába megyek minden nap razziázni a mezőőrökkel, hiába állítjuk meg, hiába igazoltatjuk ezeket a román állampolgárságú bűnözőket, lassan röhögnek rajtunk, mert látják, hogy a magyar állam a valódi bűnözőkkel szemben tehetetlen (legyenek akár külföldi agresszív rablók, tolvajok, vagy fehérgalléros politikusbűnözők).

Nos, én azonban ígérem, hogy meg fogom oldani ezt a problémát a mi tanyavilágunkban. Ha a saját módszereimmel kell megoldanom, akkor azzal fogom, de nem tűröm, hogy az általam vezetett településen gyökeret eresszenek ezek a bűnözők, akik vesztükre a mi vidékünkre tévedtek.

A következő hetekben mindenki látni fogja, hogy mit jelentenek a „saját módszereim.

facebook


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »