Torgyán: Kinyírt a Fidesz, ezért maradtam életben

Csak hallgassátok Józsi bácsit, és tanuljatok tőle!” – Torgyán József Orbán Viktorról, a chilei cseresznyéről és az ország felajánlásáról

Amennyiben a Fidesz bölcsen előretekintene, látnia kellene, annyira szembekerült a társadalom minden rétegével, hogy ha ellenfélre akad, szövetséges nélkül kevés ereje lesz a győzelemhez. Ezt a hiányzó tömeget csak a kisgazdapárt tudja megadni, s ha ezt nem értik meg, önmaguk sírásói lesznek – véli Torgyán József, aki a mai mocskos politikába már nem kíván visszatérni, de pártját föltámasztaná.

Gyümölcsfacsemetéket hoz egy futár a Márton-hegyi ingatlan bejáratához. Torgyán József közben már másodjára kínál kávéval, amely a barátai szerint csupán átmenet a tea és a kávé között, így nagy mennyiségben is fogyasztható. A falon fafaragások, Nagy-Magyarország térképe, a keretezett képeken pedig a házigazda látható kettesben Jasszer Arafattal, Teller Edével és a dalai lámával. Meg persze Orbán Viktorral, akit hatalomra segített 1998-ban.

Hogyan halad visszaemlékezései, a Száll a turul fészkére című önéletrajzi könyv írásával?

– A nyomdában van már. Április 24-én, a nemzetközi könyvnapon dedikálom először a 610 oldalas hiánypótló művet. Egyes részei krimiszerűek lesznek, de tényeken alapulnak. Az időközben, azaz a rendszerváltozás óta bekövetkezett történelemhamisításokról lerántom a leplet. A hamisítás elsősorban abban nyilvánult meg, hogy a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártról (FKGP) úgy megfeledkeztek, mintha sohasem létezett volna. Miután az ország lakosságának még mindig egyharmadnál nagyobb aránya kistelepüléseken él, és az élete elválaszthatatlanul összekapcsolódik az agráriummal, nem szabad hanyagolni ezt a nemzetmegtartó erőt. Tavaly Csokonyavisonta önkormányzatának meghívására, Nagyatádi Szabó István halálának évfordulóján, beszédet tartottam. Azt javasoltam, hogy miközben mindenkinek van napja, a földműveseknek is legyen az említett politikus születésnapi évfordulóján, szeptember 17-én.

A folytatás, illetve a teljes interjú fotókkal elérhető ITT

Forrás: mno.hu

Emlékeztető: „Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba. Ezzel hazánk a világon a 12. legtöbb pénzt vesztett állam, megelőzve nálunk sokkal nagyobb és korruptabb hírben álló országokat, például Ukrajnát, Törökországot és Kazahsztánt – állítja egy nemzetközi jelentés. A kutatást vezető közgazdász, John Christensen a Heteknek elmondta: szinte példátlan, hogy egy ország a teljes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje úgy, hogy abból semmiféle bevétele nem származik. A megdöbbentő adatok arra utalnak, hogy az elmúlt 30 év sorozatos külföldi hitelfelvételei és megszorításai jórészt értelmetlenül történtek.” (Részlet Morvay Péter: Magyarország elrablása – Offshore számlákon az államadósság duplája című 2012-es írásából) Ennek sem lett következménye, legfeljebb annyi, hogy időközben még néhány milliárd dollár kivándorolt! A hatalom engedélyével, immár nemzeti alapon! Erre bizonyíték lehetne a panamai offshore-lista. 


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »