Tompó-egyperces: Feltámadás

Az igen legyen igen, a nem legyen nem. Soha nem tudta megérteni a testvér, miért ágálnak ez ellen olyan sokan. Pláne „övéi” között. Egyetemistákkal beszélgetett a minap. Egyik hangadójuk tudtára adta, hiába fáradozik, valójában sajnos mégiscsak rosszul végzi a munkáját, mert nem jó diplomata. „Ahhoz érteni kell, testvér, különben…” – hajtogatta.

Magyar Menedék - Tepe

Nem volt számára új ez a hang, persze. Már kamaszkorában hallott efféléket lépten-nyomon, így családjában is. „Forrófejű vagy, édes fiam, de majd később remélhetően alábbhagysz a bigottsággal, a szélsőjobboldallal!”A testvér erre akkor talán a kelleténél hevesebben reagált, és azt szűrte le, mennyire egyedül van. Mennyire magányos a sok abnormális ember között. Eszébe jutott mindjárt lelkiatyja nemrég elhangzott mondata is: „Ha nem lennék pap és szeretnék megnősülni, aligha találnék hozzám valót.”

Meg rögvest eszébe jutott egy hajdanvolt televíziós interjú. Egy liberális pszichológus és egy konzervatív orvos beszélgettek. A liberális hirtelen azt mondta: „Tegyük fel, létrejön az Ön által megkívánt konzervatív társadalom, és ennek uralkodója lesz. Kérdezem, maradhatnék-e én benne továbbra is egyetemi tanár?” „Hú, ez nehéz kérdés, akarja, hogy őszintén válaszoljak rá?” „Igen, nagyon szeretném.” „Nézze, az én római katolikus hitem azt mondja, hogy nem. Mivel azonban mindig is szabadság-mániákus voltam, ezért nem záratnám börtönbe, sőt még talán több pénzt is adnék magának, mint amennyi most a fizetése, de hogy nézeteit terjessze, azt nem engedném.”

Mondjuk erre a testvér azt mondta magában, hogy ő bizony nemhogy többet, semmit nem adna neki, de túltette magát ezen. Bizonyára úgy értette a konzervatív fél, hogy inkább fizetne neki, mintsem hogy megszólaljon. Ebben megnyugodott így utólag is. De abban nem, hogy mégiscsak olyan világban élünk, amelyben azok, akik a felszínen habzanak, folyton csak hazudnak, pláne, ha konzervatívnak tartják magukat.

„Uram, amiket Ön elmond, azokat egyetemen kellene hirdetnie!” – mondta neki egyszer vidéken egy Ferenc József-korabeli arcvonásokat tükröző nyugalmazott főiskolai tanár. Hirtelen nem tudott neki mit mondani. Aztán hamarosan megnyugodott. Hiszen mit is mondott maga Jézus Krisztus? Ha engemet üldöztek, titeket is üldözni fognak! Ámde ez nem tart örökké. A nagypénteket a feltámadás követi.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »