Tompó-egyperces: Budi, Buddha, Buda

A suszter maradjon a kaptafánál, tartja a közmondás. Kár, füstölgött a testvér, hogy sokan nem tartják magukat ehhez – kivált a „szerves magyar műveltség”, a „csillagmítoszi hagyomány” hívei.

Egyik vezérük művészettörténészből lett amolyan „mindenes”. Igen, ő és könyveinek jó ideje egyetlen kiadója aztán mindenhez ért, legfőképpen a valláshoz és a nyelvhez. A katolikus egyház szemükben úgy romlott, ahogy van: egy közönséges bűnszövetkezet, a papok csuhás őrültek, nemzetárulók, zsidóbérencek (vagy netán maguk is huszonnégy karátos zsidók), szabadkőművesek, a „Mózes-sztori” (a Tízparancsolat) elhívói és terjesztői. Jézus, Mani és Buddha tanításai pedig azonosak voltak.

Ami pedig a nyelvet illeti, a magyar a legelső. Szent Bertalannak azért ez a neve, mert bőrtelen, tudniillik megnyúzták. A Buda viszont a budiból és Buddhából lett. Amikor a testvér nehezményezte az efféle nyelvészkedést, a „mindenes” köteteinek (egyetlen) kiadója felháborodásában Galeotto Marzio Hunyadi Mátyásról szóló művéből idézett: „Buda vára hegyen fekszik és a Duna mossa. Honnan vette nevét, nem egészen bizonyos: vagy az ókori Budaliatól, vagy a Buddha nevű szent embertől…”

A testvér válaszul megjegyezte, hogy Galeotto Marzio (aki amúgy inkább volt mesemondó, mint történetíró) nem tényként, csak feltételezésként írta ezt. Hipotézisként. Amúgy buddhisták nem is éltek Budán, miért nevezte volna el akkor bárki is bizonyosan Buddháról? Budaliáról pedig már nem is beszélve, ami valójában egy alsó-pannóniabeli (szerémségi) város volt (Szávaszentdemeter), amint Finály Henrik szótárában áll: „Budalia,- ae, n :város Alsó-Pannoniában, Sirmium területén.” (Colonia Flavia Sirmium). Buda város középkori krónikáink szerint egyértelműen Attila király testvéréről, Budáról (Bleda) kapta a nevét.

De hát e „mindenes” körökben nem divat az önkritika. A magyar a mag népe, Torontó Torony tó, Stockholm Istókhalma, Szudán Süthon, Irán Úrhon, Székesfehérvár Szikesfehérvár. S ha az ember csak annyit jegyez meg, hogy amiket terjesztenek, azoknak az égvilágon semmi köze nincsen semmilyen tudományhoz, főleg a nyelvészethez, legfeljebb csak az elmebajhoz, magukból kivetkőzve gyalázzák az embert – mint a testvért is.

A testvér persze elintézte ezt egy fejedelmi kézlegyintéssel. Hadd tegyék, ha ez az (egyetlen) örömük. Őket, úgy látszik, ez nyugtatja meg. Kit mi. Mint ama régi szép időkben, ugyebár. Amikor Bárányos alezredes így invitálta magához Fenyő elvtársat: „Jöjjön csak Fenyő elvtárs, jöjjön. Tud maga malmozni? Én még az apámtól tanultam. Nálánál nagyobb malmos nem volt a környéken. Rumra játszott és minden este tökrészegre nyerte magát. Kádár elvtárs sakkozik. Van, aki koncertekre jár, mások asszonyok után kujtorognak, hogy kiszellőztessék a fejüket. Engem meg ez nyugtat meg. Csiki-csuki…” (Részlet Szilágyi Andor Mansfeld-filmjéből)

Hiába, mikor mi a módi. Valaha a csiki-csuki volt, ma a budi, Buddha, Buda…


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »