Tömeges lakossági tiltakozásokra számítanak Ukrajnában, ezért nem váltják le a belügyminisztert

Arszen Avakov az ukrán belügyminisztérium élén fog maradni, mivel 2016 őszére tömeges lakossági tiktakozási akciók várhatóak, és szükség lesz egy tapasztalt hivatalnok által irányított rendőrség beavatkozására – fejtette ki véleményét a Golos.ua hírportálnak Vitalij Bala a Politikai helyzetek elemzésével foglalkozó ügynökség igazgatója.

„Igen nagy a valószínűsége, hogy az ősz folyamán erősödni fognak a lakossági tiltakozó akciók, amelyekhez még provokáció is párosulni fog, ez pedig szükségessé teszi majd a belügyi szervek közbelépését. Szükség lesz a legfőbb közlekedési csomópontok lezárására is. Az ország arculata pedig egyenesen Arszen Avakov munkájától fog függeni.” – mondta Bala.

A szakértő úgy véli, hogy Avakov kulcsfigurája a jelenlegi kormánynak. „Ő az egyik legtapasztaltabb és legbefolyásosabb politikus, azt mondják róla, hogy ő a „miniszterelnök második szeme”. Arszenyij Jacenyuk háttérbe vonulása után Avakov maradt a Népi Front legismertebb arca, aki garancia arra, hogy megvédik azoknak az oligarcháknak az érdekeit, akik Arszenyij Jacenyuk politikai pártját finanszírozzák.” – tette hozzá Bala.

Rovatok: BelföldTelepülés: UkrajnaCímkék: Arszen Avakov, leváltás, Ukrajna, ukrán válság, ukrajnai hírekForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »