Tombol az erőszak Délkelet-Törökországban

A kurdok lakta Diyarbakir városában hétfőről keddre összecsaptak a kurd harcosok és a török biztonsági erők. Biztonsági források szerint négy ember meghalt.

Törökország délkeleti városában több mint három hónapja feszült a helyzet. Hétfő este a városban fiatal aktivisták autókat gyújtottak. Bár tűzszünetet hirdettek ki, a hangulat továbbra is feszült. –írta az Euronews.

Bagoly mondja verébnek

Erdogan és kormánya bosszúhadjáratot indított a kurdok ellen az ország délkeleti részén. A török államfő szerint az is terrorista, aki segíti vagy támogatja a terroristákat.

– Egy terrorista nem csak akkor terrorista, ha cipeli magával a fegyvert. Az is annak számít, aki kihasználja a helyzetét, és segít terroristáknak, hogy elérjék céljaikat. Ezek az emberek lehetnek akadémikusok, ügyvédek, jogászok, írók, újságírók vagy egy civilszervezet vezetői is. Ez nem változtat azon, hogy ők is lehetnek terroristák.

A török kormány és hadsereg 5 éve keresztül támogatta a Szíriában tevékenykedő fegyveres terrorcsoportokat köztük az Al-Kaida szír ágát képező Nuszra Frontot is. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezettől az iraki és szíriai kőolajat vásárolta fel.

Törökországban még mindig nem vállalta egyetlen szervezet sem az ankarai merényletet. A török kormányfő szerint szinte biztos, hogy azt a Kurdisztáni Munkáspárt aktivistái követték el.

Orientalista.hu – Zenobia


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »