Tőkés László újabb besúgói jelentést hozott nyilvánosságra

Egy újabb besúgói jelentés szövegét hozta vasárnap nyilvánosságra Tőkés László, melyet állítása szerint Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke adott 1985 januárjában a Szekuritáté kommunista politikai rendőrségnek.

A jelentés ezúttal egy Chiş Geza (Chiş a Kiss románul leírt változata – szerk. megj.) fedőnevű besúgótól származik, de a besúgó hálózati dossziéjának a száma ugyanaz, mint annak a Kiss fedőnevű besúgónak, akinek hét besúgói jelentését tette közzé pár napja Tőkés László. A feljegyzést készítő Molnár János szegedi egyháztörténész megjegyzése szerint a hálózati dosszié száma arra utal, hogy valamennyi jelentés ugyanattól a személytől származik. Ezekben a Szekuritáté informátora partiumi református lelkészekről közölt sok esetben terhelő információkat.

A szerkesztőségünkhöz is eljuttatott nyilatkozatában Tőkés László kijelentette: a Csűry István tiszta múltját igazoló korábbi iratok „önmagukban mindaddig semmit sem bizonyítanak, amíg Csűry István, alias „KISS” 5249. számú hálózati dossziéját a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) nem tudja vagy nem hajlandó a rendelkezésünkre bocsátani”. Tőkés László nehezményezte, hogy az egyházkerület esperesei Csűry István mellett foglaltak állást. Kijelentette, az esperesek állításával ellentétben ő nem támadja egyházát, hanem éppen védelmezni próbálja „a volt ügynököktől és az egyházunkban továbbra is jelen lévő titkosszolgálattól”. Az európai parlamenti képviselő nyomatékosította: nem „lejárató kampányt” folytat – amint az esperesek nyilatkozatában szerepelt –, hanem a valós tényállást próbálja bemutatni.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »