Tóbiás (MSZP): a kormány elvesztette nemzeti jellegét

A kormány elvesztette nemzeti jellegét és a kiváltságosok kormányává vált – mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője vasárnap a budai Várban tartott sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki párt elnöke Táncsics Mihály egykori börtönénél elmondta: a kormány 270 millió forintot kíván költeni Orbán Viktor miniszterelnök védelmére, és eddig több mint 20 milliárd forintot költött az apparátus várba költöztetésére.

A legújabb információk szerint pedig újabb egymilliárd forintot szánnak bútorokra, festményekre, műtárgyakra – tette hozzá.

“Mi ez, ha nem az urizálás, honnan van az a gőg, hogy miközben Magyarország négy régiója Európa legelmaradottabb régiói közé tartozik, amíg egymillió ember dolgozik és mégis létválságban van, miközben kórházaink, oktatási intézményeink romokban vannak (…) milliárdokat szór el magára a kormány” – sorolta Tóbiás József.

Szerinte ennek véget kell vetni, ugyanis a kormány dolga az, hogy ne saját magát, hanem a népet szolgálja, és elsősorban az egészségügyre, az oktatásra és a hétköznapok biztonságára kell figyelnie.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »