Többen szavaztak nemmel, mint a ahányan anno az unió mellett voksoltak

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter “megkönnyebbüléssel fogadta”, hogy érvénytelen lett a vasárnapi magyarországi kvótareferendum. Tehát az européer demokraták számára ennyit jelent több mint 3 millió 200 ezer ember, vagyis a népszavazáson nem kis számban részt vevők csaknem 99 százalékának akarata

Magyar Menedék - Badiny

A magyarok európaibbnak bizonyultak a kormányuknál – mondta Jean Asselborn a dpa német hírügynökségnek. Juncker és Asselborn A szociáldemokrata politikus úgy fogalmazott, nem jó nap ez Orbán Viktor miniszterelnöknek, de nem volt rossz Magyarország és az Európai Unió számára.

A luxemburgi külügyminiszter a többség passzív ellenállásaként értékelte, hogy a részvételi arány elmaradt attól, amely az érvényességhez kellett volna. “Remélem, hogy az EU-ban konzekvensen a magyarok többségének oldalán és a magyar kormány politikája ellen foglalunk állást” – mondta Jean Asselborn. “A magyarok megérdemlik a tiszteletünket” – tette hozzá cinikusan.

Azt már elfelejtette megemlíteni Asselborn, hogy a vasárnapi szavazáson többen utasították el a kötelező betelepítést, mint ahányan igennel szavaztak az európai uniós tagságra 2003-ban.

(MTI nyomán)


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »