Többen meghaltak a napokon át tartó dugó miatt Indonéziában

Tizenketten haltak meg Indonéziában egy 20 kilométeres, három napon át tartó közlekedési dugóban, amely miatt emberek ezrei vesztegeltek autójukban – közölték pénteken a hatóságok.

A járművek a délkelet-ázsiai ország főszigetének és a világ egyik legsűrűbben lakott területének számító Jáván, az autópálya Brebesnél lévő kijáratánál torlódtak fel. A dugóban ülők kínjukban brexitnek (Brebes exit) nevezték el a kialakult kaotikus helyzetet.

A világ legnépesebb muzulmán országában minden évben zsúfolásig megtelnek az utak a muszlim böjti hónapot, a ramadánt lezáró háromnapos Íd al-Fitr idején, amely alkalomból emberek milliói indulnak vidékre ünnepelni.

„Ez az úgynevezett brexit-ügy 12 halálos áldozatot követelt három nap alatt”, július 3. és 5. között – közölte az AFP francia hírügynökséggel Hemi Pramuraharjo közlekedési miniszter. A tárcavezető elmondta, hogy több áldozat idős ember volt, bár a helyi média egy egyéves gyermek haláláról is beszámolt, akit a járművekből származó kipufogógázok mérgeztek meg. A miniszter hozzátette, hogy idén eddig az ünnepek idején már több mint 400-an haltak meg az indonéziai utakon. Pramuraharjo szerint az engedély nélküli árusok és a zsúfolt piacok jelenléte az autópályák kijárata közelében csak súlyosbítja a helyzetet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »