Több tízezer román gyereket adtak örökbe Nyugatra

Több tízezer román gyereket adtak örökbe Nyugatra

Elemi erővel tör fel a saját gyökereik megismerése utáni vágy azokban a fiatal felnőttekben, akiket szüleik a kilencvenes évek elején fogadtak örökbe Romániából. Nyugat-Európából és Amerikából ezrek bombázzák leveleikkel a román hatóságokat, fogadnak magándetektívet, vagy éppen a Facebookon keresik vér szerinti szüleiket és testvéreiket. Néhányan sikerrel jártak, és megrázó-felemelő találkozásokról számolnak be. Mások nagyot csalódnak, a nehezen megtalált család ugyanis égből jött lehetőséget, nyugati finanszírozót lát az előkerült rokonban. Elgondolkodtató riport arról, hogyan köszön vissza a sötét múlt Romániában.

Furcsa hirdetések lepték el az elmúlt hónapokban a romániai megyei lapokat. Rendszerint csak nevet és születési dátumot tartalmaznak, ám néha van mellettük egy megsárgult fotó is. Azt kérik, hogy aki tud valamit az illetőről vagy a születés körülményeiről, az jelentkezzen. Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon élő személyek keresik kétségbeesetten testvéreiket vagy „biológiai szüleiket” – olyan fiatal felnőttek, akiket a kilencvenes években adtak örökbe külföldi pároknak Romániából.

Az elszánt óvónő

A napokban egy erdélyi magyar lapban, a csíkszeredai Hargita Népében is megjelent ilyen felhívás. László Zsolt 1993. május 13-án született Székelyudvarhelyen, és Küküllőkeményfalván élő szüleitől előbb a csíkszentmártoni gyermekotthonba került, onnan pedig írországi szülőkhöz adták örökbe. A most 23 éves fiú azt írta, tiszta szívből reméli, hogy megtalálja biológiai családját. A keresést az örökbefogadók tudtával és támogatásával indította, és meg is köszönte nekik az eddig kapott rengeteg szeretetet, törődést és támogatást.

Két nappal később a székelyudvarhelyi Príma Rádióba bement egy nő, aki azt állította, hogy László Zsolt rokona. Igaza volt – a fiatal férfi édesapjának a testvére. A szülők azóta elváltak, az apa a zetelaki csorda pásztora, az anya pedig elég gyakran szerepel a sajtóban nehéz sorsú másik gyerekével. Visszaolvasva a cikkeket, kiderül, hogy néha meglepően bőkezű támogatást is sikerül szerezni nekik, de a helyzet nem változik – egy év múlva ugyanaz a probléma, ha nem még súlyosabb.

Mi is megtaláltuk László Zsoltot – a Skóciában élő fiatalember nem beszél magyarul –, aki már felvette a kapcsolatot rokonaival, és székelyföldi utazást tervez, hogy végre láthassa a vér szerinti szüleit. Az útra elkíséri írországi családja is.

A romániai sajtóban feladott hirdetések mögött egy örökmozgó óvónő áll. A 38 éves Ileana Cunniffe Baiescu Buzau városában született, de felnőttkora óta Írországban él. Öt saját gyermeke van. Tavaly januárban egy romániai születésű ismerőse arra kérte, segítsen neki felkutatni a szüleit. Sokat gondolkodott, hogyan fogjon neki a feladatnak, végül egy Facebook-csoport alapítása tűnt a leghatékonyabbnak. Az angol és román nyelven létrehozott közösség neve így fordítható: „Az elfelejthetetlen romániai gyerekek”. Ileana Baiescu arról mesélt nekünk, két nap után megvolt az első siker, megtalálták a Vranceából származó fiatalember szüleit. Egyszerre nevettek és sírtak egymás vállán. Az első két hétben hatszáz üzenet érkezett a postafiókjukba, mindegyik gyökereit kereső fiatal felnőttektől. Ma hatezer tagja van a közösségnek, túl vannak a kétszázadik megoldott eseten, és még több száz fiatal reménykedik a sikerben.

Most George Andersonnak hívják a Skóciában élő fiatalembert, akit születésekor László Zsoltként anyakönyveztek Székelyudvarhelyen. Azon kevesek közé tartozik, akik hosszú évek múltán megtalálták vér szerinti szüleiket Fotó: Facebook-The Never Forgotten Romanian Children

Ileana Baiescu története is hollywoodi filmbe illő, még akkor is, ha őt nem adták örökbe. Tízgyerekes családban nőtt fel borzalmas nyomorban a Havasalföldön. Mivel ő volt a legidősebb, szülei rendszeresen elküldték, hogy kolduljon élelmet a családnak. 1990-t írtak éppen, amikor hazaérve az a hír fogadta, hogy hat testvérét örökbe adták. Napokig sírt, és annyira meggyűlölte a szüleit, amiért eladták a testvéreit, hogy a nagybátyjához költözött. A rokon – látva az akkor 13 éves kislány szenvedését – elment a helyi gyámhivatalba, ahol átadták neki egy ír házaspár postacímét, akik a Baiescu testvérekből kettőt, egy másfél éves kislányt és egy két és fél hónapos kisfiút örökbe fogadtak. Ileana egy éven keresztül minden hónapban levelet írt az ír családnak, testvérei hogyléte felől érdeklődve. Válasz egyszer sem érkezett, de a harmadik esztendőben váratlanul meglátogatták a kitartó nővért. A tizenhat éves kamasz lányt megszerette az ír család, de őt a kora miatt már nem tudták adoptálni. Megvárták, amíg betöltötte a tizennyolcat, és elvitték magukkal Írországba. Új szülei emlékeztek arra, hogy velük együtt egy másik ír házaspár is vitt el két gyereket, és megvolt valahol a telefonszámuk. Ileana így hamar megtalálta további két testvérét, de nem adta fel – tizennyolc év után sikerült egy másik húgát is megtalálnia. A legutolsó elveszett testvér a Facebook-oldalnak köszönhetően került elő huszonöt év keresés után, idén tavasszal – ez volt a hatvannyolcadik megoldott esetük. Az Angliában élő Marin Constantin Victor hároméves volt, amikor elszakadt testvéreitől, és most újra láthatta családját.

Ileana Baiescu lapunknak elmondta: elképesztő mennyiségű üzenetet kell feldolgoznia, ezért immár két önkéntessel együtt kezeli a közösségi oldalon létrehozott csoportot. Mivel beszél románul, és ismeri az ottani viszonyokat, reá hárul a kapcsolattartás a helyi médiával. Kéréseivel bombázza a hivatalokat, és intézi azoknak az ügyeit, akik megkeresik. Ingyen. Ahogy fogalmaz: már bőven megkapta a jutalmát, hiszen megtalálta a testvéreit. Azt mondja, jó érzés látni a boldogságot azoknak az arcán, akik az ő segítségével találják meg a vér szerinti rokonaikat. Van egy titkos terve is: a jövő évben a közösség segítségével szeretne felépíteni egy játszóteret Buzauban, azon a nyomortanyán, ahol ő felnőtt.

Horrorisztikus pletykák

Amikor a számokról kérdezem, döbbenetes adatot mond: csak Írországban ezernél több romániai gyereket fogadtak örökbe a kilencvenes években. Mi is emlékezhetünk rá, hogy a forradalomnak nevezett rendszerváltást követően a világ nagy televíziótársaságai milyen dermesztő képeket mutattak a romániai árvaházak helyzetéről, sok esetben gondozatlan, saját ürülékükben fetrengő gyerekekről. A sokkoló képek hatására gyermektelen szülők tízezrei indultak el Nyugat-Európából, hogy örökbe fogadják az árvákat. Akik jellemzően nem voltak árvák – néha teherbe esett kamaszok hagyták a kórházban a csecsemőket, máskor a szülők adták be „fölöslegessé vált” gyerekeiket, vagy a hatóságok vették el tőlük, mert borzalmas körülmények között éltek.

Hivatalos adatok szerint 1994 és 1999 között 10 585 gyerek ügyében hoztak a román hatóságok pozitív döntést nemzetközi örökbefogadásra. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa – főként a kilencvenes évek legelején néhány száz márkáért lehetett gyereket venni az országban. Jó szándékúak vagy nyerészkedni vágyók ezrei segítették a nyugatról érkezőket illegális módon gyerekhez jutni – a korrupt hivatalnokok pedig azzal nyugtatták meg lelkiismeretüket (némiképp joggal), hogy a gyerekkel jót tesznek, hiszen sokkal jobb helyre kerül. Főként a rendszerváltást követő első pár esztendőben volt egyszerű az eljárás – az anyakönyvbe az került be, hogy a gyerek elveszett a forradalmi zűrzavarban. Az is könnyítette az örökbefogadást, hogy az országban mindenféle papírok nélkül éltek cigányok tízezrei, és ezt az áldatlan helyzetet mostanra sem sikerült teljesen felszámolni. Voltak pletykák arról is, hogy szervkereskedők és pedofilok vásároltak be Romániában, de hitelt érdemlő módon ezt soha nem sikerült bizonyítani.

László Zsolt édesanyja Fotó: Facebook-The Never Forgotten Romanian Children

Bukarest – az Európai Unió igen határozott nyomására – végül 2001-ben hagyott fel a nemzetközi örökbefogadás engedélyezésével. Ezek a gyerekek mostanra lettek felnőttek, és egyre jobban foglalkoztatja őket, hogy honnan jöttek, kik a vér szerinti szüleik. Hiába próbálkoznak hivatalos úton – az Adevarul központi napilap arról írt, hogy a helyi hatóságok sokszor a személyiségi jogokra hivatkozva nem adják ki a felnőttek adatait, máskor azt válaszolják, a szülők nem találhatók meg a régi címen, vagy maguk is külföldre emigráltak. A Romania Libera című napilap szerint valószínűleg sokat kell várni arra, amíg valóban megnyílnak ezek a doszsziék Romániában. Létezik ugyan egy törvény 2004-ből, mely a 273-as számot viseli, és arról szól, hogy az örökbe fogadott gyereknek joga van megismernie a biológiai szüleit. Mindössze egy kérelmet kell benyújtania a helyi gyámhivatalnak – a lap által megkérdezett egyik megyei hivatalhoz tavaly 142 ilyen kérelem érkezett.

Ez persze nem gyógyír az illegális vagy félig törvényes örökbe adási esetekre – ilyenkor marad a nyilvánosság. Az igénylők sokszor drága magándetektívet fogadnak, de ők sem tudnak csodát tenni – sokszor az utolsó esélyként fordulnak a Never forgotten oldal kezelőjéhez. Sokan félve, tele kétségekkel, de ugyanakkor kínzó kíváncsiságtól hajtva. Ileana Baiescu szerint attól tartanak, hogy szüleik már nem élnek, vagy nem akarnak tudni róluk. Félnek a reakcióktól. Az első kérdésük, amikor meghallják a jó hírt, hogy megtalálták a vér szerinti rokonokat: „Ők akarnak beszélni velem?” Gyakran megválaszolásra vár az a kérdés is: őt miért dobták el, miért adták örökbe?

Megrázó esetek

Rögtön a forradalomnak nevezett események után egy ikerpárt adtak örökbe Vasluiból. Számtalan sajtótermékben jelent meg a felhívása az Amerikában élő Vasilica és Stefan Puricének. Szerencséjük volt, mert éppen születésnapjukon, augusztus közepén jött a hír, hogy megtalálták a családot. Vér szerinti anyjuk Olaszországban dolgozik, és Romániában is él még három testvérük, akikkel a közösségi oldalon, fordítóprogram segítségével kommunikálnak.

Az egyik otthon maradt testvér azt üzente nekik: ne sajnálják, hogy örökbe adták őket, mert az otthon maradóknak nehéz sorsuk volt. Az apjuk már rég, még az ikrek örökbe adása előtt meghalt, a mostohaapjukra nem is akarnak emlékezni, anynyira rosszul bánt velük. „Szomorú életünk volt és van” – ezt üzenték az Amerikában élő ikerpárnak. A fordítóprogrammal írt válasz nem késett, egy nagy kéréssel: küldjenek fotót az édesanyjukról. „Egyszer biztosan találkozunk, soha nem felejtettünk el titeket!” – állt az üzenet végén.

Marusa Norvégiából találta meg édesanyját. Ezt írta neki első levelében:

„Kedves Édesanyám! Nem tudom, hogyan kezdjem. Annyira boldog vagyok, hogy megtaláltalak! Egész életemben erről álmodtam, hogy meglátlak, meghallom a hangod, és most megtörténhet! Mindennap gondoltam rád, hogy éppen mit csinálhatsz, hogy vagy te és a családod. Kétéves és hat hónapos voltam, amikor örökbe fogadtak Norvégiából. 1995. december 21-én érkeztem meg oda. Onnan kezdődik az életem: lettek szüleim, akik úgy szerettek, mintha a vér szerinti gyermekük lennék. Nagyon hálás vagyok nekik! Az ideérkezésem után három hónappal óvodába kezdtem járni. Először hetente csak két napot, és fél év után már folyékonyan beszéltem norvégul. Sajnos a román szavakat teljesen elfelejtettem… Az egyetlen szó, amelyikre emlékszem a romániai gyerekkoromból, a »babau« (nem tudom, így írják-e helyesen). Édesapám azt mondja, amikor kicsi voltam, és hallottam valahol ezt a szót, mindig sírni kezdtem. Mindig azt éreztem, hogy hiányzik valami az életemből. Az érzés, hogy tartozom valahova – egy család, amelyik úgy néz ki, ahogy én. Mindig meg akartam ismerni az igazi családomat! Tudni akartam, hogy vagy, mit szeretsz csinálni, mi a kedvenc ételed – efféle dolgokat. Sokszor megkérdezem magamtól, mi lenne, ha nem adtak volna örökbe, és együtt maradtunk volna. Biztos megszidtál volna, ha tévedek, de megvigasztaltál volna, ha szomorú vagyok. Ugyanakkor hálás is vagyok, hogy örökbe fogadtak és felneveltek, jobb életet, nevelést biztosítva nekem. Most két családom van, és ez áldás nekem! Sok szeretettel, a leányod.”

Nem mindenki jár sikerrel, mert néha meglehetősen kevés adat áll rendelkezésre. A fotómodell Pamela Amerikából csak annyit tud, hogy ismeretlen édesanyja 1993. december 25-én a suceavai szülészeten hagyta őt. Mások nem is a szülőket keresik, hanem a testvéreiket, ugyanis az egykori családtagokat különböző országokból fogadták örökbe. Régi képeket posztolnak az oldalra, hátha az évtizedek óta keresett báty vagy nővér felismeri magát rajta. Van, aki nem is akar találkozni a szüleivel, csak azt szeretné, legalább egy fotója legyen az édesanyjáról, hogy láthassa az arcát. Döbbenetes élmény végigböngészni az egyre csak gyarapodó oldalt – Amerikából, Kanadából, Norvégiából, Írországból, Angliából, de még Máltáról is keresik vér szerinti szüleiket fiatal felnőttek. Olyan is akadt, aki a sikeres keresés után hazalátogatott. Felszabadító élményekről számolnak be – magukban azt érezték, hogy hazaérkeztek, helyrebillent az életük azzal, hogy megtalálták gyökereiket.

Keserű csalódások is adódnak

A megrázó témával immár a nemzetközi sajtó is foglalkozik. Terjedelmes írást közölt az Al-Dzsazíra honlapja is Román örökbefogadottak keresik az utat haza címmel. A szerző szerint van, aki magándetektívet bérelt fel, hogy megtalálja a vér szerinti szüleit. A lap rácsodálkozik arra is, hogy a romániai árvaházakból örökbe fogadottak nagy része nem volt árva. A Balkan Insight arról ír, hogy a családegyesítő nagy találkozás nem mindig sikerül jól – a romániai család égből jött esélyt, új finanszírozási forrást lát az előkerült, jó anyagi helyzetben lévő gyerekben, és elkezd pénzért könyörögni.

Több lapban előkerül, hogy korabeli pletykák szerint a romániai gyerekeket orvosi kísérletre, szervkereskedelemre vitték. Erről Mihaela Duduta is hallott, aki 17 évesen szülte meg Milicát, és a csecsemőt azonnal örökbe adta egy amerikai családnak. Utána hetekig nem tudott aludni és enni – rémálmai voltak azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett a kisdeddel. A csecsemőnek nem esett baja, most Jocelynnek hívják, és 24 év után találta meg újra édesanyját, aki éppen epret volt szedni Spanyolországban.

A craiovai Irina-Maria Moldovan 1990-ben született. Most az Ashley M. Mitchell név áll a személyi igazolványában, és keményen tanul, hogy felvegyék a kanadai légierőhöz. Az ő keresése egyelőre nem járt sikerrel. A következő levelet jelentette meg egy helyi román lapban, szüleinek és két testvérének üzenve. „Apa, anya, egész családom! Ha nem tudjátok felvenni a kapcsolatot velem, megértem. Mindössze köszönetet szeretnék mondani. Köszönöm, hogy világra hoztatok, és hogy engedtetek úgy élni, ahogy nem tudtam volna Romániában. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy egészséges és boldog gyerek legyek. Szeretném, ha tudnátok, hogy boldog családban nőttem fel, szerető szülőkkel – nem is kívánhatnék magamnak jobbat. Remélem, megtalál titeket ez a levél, és alig várom, hogy találkozzunk. Szeretettel, Irina-Maria (Ashley).”

A Facebook-közösséget gondozó Ileana Baiescu szerint száz olyan romániai család is jelentkezett, amely az örökbe adott gyereket keresi. Nekik jóval nehezebb a dolguk, mert a gyerekek az adoptálás után gyakran megkapják új szüleik nevét, és így nehéz a keresés. Ha az illető nem akar kapcsolatba lépni a vér szerinti szüleivel, akkor nem kényszeríthető erre. Ebben az esetben jóval kisebb a sikeres ügyek száma: alig három szülő találta meg azt, akit egykor különféle okok miatt eldobott magától.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 03.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »