Több tízezer évvel ezelőtt még virágzó élet volt a Góbi sivatagban

Több tízezer évvel ezelőtt még virágzó élet volt a Góbi sivatagban

Virágzott az élet évezredekkel ezelőtt a mongóliai Góbi sivatagban, ahol lengyel régészek gazdag kőkori település nyomaira bukkantak. A lengyel kutatók 2016 májusában végeztek ásatásokat a Góbi-Altaj hegység déli térségében.

A Góbi jelenleg a világ második legnagyobb sivatagja, néhány nomád család kivételével teljesen lakatlan, nélkülöz mindenféle úthálózatot. Évezredekkel ezelőtt azonban a körülmények a mainál jóval kedvezőbbek voltak az élet számára. Józef Szykulski, a Wroclawi Egyetem Régészeti Intézetének kutatója a PAP lengyel hírügynökségnek elmondta, hogy a ma már kiszáradt tavak partján az emberek táborokban éltek, és az állatvilág is sokszínű volt.

A lengyel régészek főként kőeszközökre és a készítésükkor képződött hulladékokra bukkantak feltárásaik során. “A felfedezett eszközök különféle formái és a nyers kő megmunkálásának különféle technikái arra utalnak, hogy az egyes helyek a történelem különböző periódusaiban többször is lakottak voltak” – hangsúlyozta Szykulski professzor. A fellelt legősibb eszközöket a középső kőkorszakban (200 ezer-40 ezer évvel ezelőtt) készítették. A régészek találtak későbbi korokból származó tárgyakat, köztük malomköveket, csiszolóköveket és kőedénymaradványokat.

A professzor szerint az egyik legérdekesebb felfedezésük egy 11 darabból álló, jáspisból készült gyűjtemény. Ezekre egy hegycsúcs közelében bukkantak rá. A kutatók szerint ez a hely tökéletes megfigyelőpont volt, ahonnan jól szemmel lehetett tartani az alatta húzódó völgyet és a távoli sztyeppét. Az itt talált eszközök formái és megmunkálásuk technikája arra utal, hogy a tárgyak mintegy 40 ezer évesek lehetnek. A régészek találtak három nagy méretű kikövezett sírt is, amelyek valószínűleg a vaskorból valók. A lengyel régészek 2016 májusában végeztek ásatásokat a Góbi-Altaj hegység déli térségében.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »