Több százmilliós kárt okozott a 30 éve nem látott méretű árvíz

Több százmilliós kárt okozott a 30 éve nem látott méretű árvíz

Több százmillió eurós kárt okozott a harminc éve nem látott méretű árvíz Franciaországban. A Szajna péntek este hat méteren tetőzött. Az Európa-szerte pusztító áradásoknak már 18 halálos áldozata van.

„Szerintem hamarosan levonul az ár. Mindenesetre vannak ennél súlyosabb helyzetek is Franciaországban. Igaz, a mi házunk közel van a Szajnához, ezért figyel mindenki ránk. Sok üzenetet kapunk, de minden oké!” – mondta egy párizsi lakos.

Jövő keddig zárva maradnak a nagy párizsi múzeumok, a Louvre is, ahol negyedmillió műalkotást menekítettek biztonságos helyre a pincéből. A turisták az egyik híd lábán álló szobron figyelték a vízállást. A katona csak 1910-ben merült el nyakig, akkor a Szajna nyolc és fél méteren állt.

„Egyedülálló ez az esemény. Nagyon érdekes a Szajna vízállását figyelni, hiszen tudom, hogy legutoljára száz éve, vagy nem is tudom, mikor volt ilyen magas. Nem riasztott el minket egyáltalán, sőt még különlegesebbé tette a látogatásunkat” – örvendezett egy másik francia turista.

Franciaország mellett Romániában, Belgiumban és Németországban is halálos áldozatokat követeltek az áradások. A bajor–osztrák határ közelében évszázados árvíz pusztított a meteorológusok szerint. A víz olyan gyorsan érkezett, hogy sokaknak nem volt idejük kimenekülni a házukból.

„Ha nem ásott volna egy kis árkot a szomszédunk, elvitt volna bennünket is a víz. A szomszédunk mentette meg az életünket” – számolt be a történtekről az árvíz egyik elszenvedője.

A bajor kormány 1500 euró gyorssegélyt folyósít az árvízkárosultaknak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »