Több százalékkal nőttek a termelői árak

2017 májusában 2016 májusához képest a gabonafélék ára 1,8 százalékkal emelkedett, míg az ipari növények ára 3,0 százalékkal mérséklődött – jelentette a KSH. Eszerint a gyümölcsök ára 12, az eperé 18, az almáé 6,2 százalékkal nőtt. A zöldségfélék ára 11 százalékkal csökkent, ezen belül a paradicsomé 5,7 százalékkal emelkedett, a zöldpaprikáé pedig 6,9 százalékkal csökkent. A burgonya ára 12 százalékkal nőtt. Az élő állatok termelőiár-szintje 13, az állati termékeké 20 százalékkal emelkedett.

A vágósertés ára 31 százalékkal nőtt májusban.
Fotós: Vémi Zoltán

A KSH jelentéséből kiderült az is, hogy a vágósertés ára 31 százalékkal nőtt, kilogrammonként 444 forintra, amely az elmúlt évek legmagasabb felvásárlási ára. Ez kilogrammonként 22 forinttal volt több, mint egy hónappal azelőtt. A vágócsirke ára 3,2 százalékkal csökkent. Az elmúlt négy hónapban a vágócsirke felvásárlási ára kilogrammonként 250 forint körül stagnált. A tej ára 30 százalékkal emelkedett – áll a jelentésben.

Végül a KSH kitért rá: 2017 január–májusa az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal növekedtek. Ezen belül a növényi termékek ára 4,1 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 11 százalékkal emelkedett. A zöldségfélék ára 6,9 százalékkal csökkent, a gyümölcsöké 1,7 százalékkal nőtt. A burgonya ára 1,6 százalékkal csökkent. A vágósertés ára 26, a tej ára 22 százalékkal emelkedett.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »