Több mint egy arany

Két magyar aranyérem az első versenynapon. Sokkal jobban nem kezdődhetett volna számunkra a riói olimpia. A hét végén előbb Szász Emese iskolázta le a teljes párbajtőröző mezőnyt, majd Hosszú Katinka fergeteges úszással – ráadásul világcsúccsal – szerezte meg a magyar csapat második aranyérmét. Emese – mivel a csapatversenyben nem vagyunk érdekeltek – így „Szász-százalékos” teljesítménnyel utazhat haza, Katinkára azonban még nagy kihívások várnak a következő napokban Rióban.

Nomen est omen, vagyis az ember nevében a sorsa: hosszú út vezetett a Bajáról származó úszó első olimpiai medáljáig. Már 2012-ben sokan (nem is olyan titkos) esélyesként tekintettek az akkor még az Egyesült Államokban készülő sportolóra. Nincs mit szépíteni, a londoni olimpián Katinka leszerepelt. A sikertelenségnek belső és külső okai is voltak. Egyrészt amerikai edzője saját nemzetbéli versenyzőinek kedvezett a felkészülés során, másrészt a 16 éves kínai győztes (aki most tíz másodperccel lassabb időt úszott) olyan utolsó ötven métert produkált, amellyel a férfiak között is a leggyorsabb lett volna. Utóbbi tény élettanilag lehetetlen – legalábbis doppingszerek használata nélkül…

Hosszút nem törték meg a kudarcok. Hazaköltözött, és vőlegényével (aki azóta már a férje), Shane Tusuppal folytatta a felkészülést a következő olimpiai ciklusra. Mint utóbb kiderült, Katinka elszántságán és tehetségén kívül ez volt a siker egyik záloga. A szláv felmenőkkel rendelkező, de már az Egyesült Államokban született fiatal szakember a sporthoz való hozzáállásával teljesen felkavarta a honi versenymedencék leülepedett állóvizét. Ezzel persze rengeteg ellenséget szerzett magának, nemcsak az uszodákban, hanem a mindenkori hatalomtól függő szövetségben, sőt az újságírók között is. Ezen az sem változtatott, hogy viszonylag hamar jöttek az eredmények: a folyamatos versenyzésnek köszönhetően Katinka gyakorlatilag tarolt a világkupaversenyeken, majd számolatlanul jöttek a nagymedencés és rövid pályás világ- és Európa-bajnoki címek.

A korábbi félszeg, már-már a visszavonuláson gondolkodó bajai kislányból ezzel párhuzamosan magabiztos hölgy lett. A magyar sportban elsőként – és tartok tőle, hogy sokáig még egyedüliként – gondolva a civil jövőre, felépítették az Iron Lady márkát. Az elmúlt években mind anyagi, mind erkölcsi értelemben megteremtették a teljes függetlenséget. Ennek része volt a (valóban teátrális) szerződéstépés, vagy a Kiss László-ügy (érzéketlennek tűnő) kezelése. Sokan a pénzéhes és manipulált Katinkát akarták láttatni ezekben a helyzetekben, pedig nem szólt másról a történet, mint egy fiatal párról, akik egyszerűen többet akartak elérni, mint amit a rendszer „kirótt” nekik. És nemcsak a saját, hanem az összes magyar úszó számára. Mégis csak a mellúszó olimpiai bajnok Szabó Joe volt az egyetlen, aki melléjük állt, és kimondta, Hosszúék olyan problémákra hívták fel a figyelmet, amelyekkel 30 éve küzdenek a magyar úszók…

A magyar olimpiai sport 170. aranyérme jóval több egy „szimpla” aranyéremnél. A hozzá vezető út azt mutatja, hogy az emberfeletti munka akkor is meghozza a gyümölcsét, ha szinte a teljes rendszer ellenünk dolgozik. Ezért sem szabad soha megalkuvóvá válnunk, mindig érdemes kiállni a saját igazunkért, ugyanakkor nem kell foglalkoznunk a középszert mintának tekintő gáncsoskodókkal. Hosszú és Tusup nem egyszerűen jók, hanem a legjobbak akarnak lenni abban, amit csinálnak. Akkor is, ha ezt erős ellenszélben kell elérniük. Érdemes lenne mindenkinek követni a példájukat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »