Több mint 100 bevándorló jutott be Ceutába

MTI nyomán

Több mint 100 migráns jutott be szombaton Marokkóból Ceutába, kihasználva a különösen alacsony szintű apályt, mert így meg tudták kerülni a spanyol észak-afrikai enklávé körül húzott és a Földközi-tenger vízébe is benyúló határkerítést.

“A parton gondoskodunk róluk” – közölte a helyi kormányzat szóvivője. A vöröskereszt szerint hat menekültet kórházba kellett szállítani vágási sérülésekkel és véraláfutásokkal, amelyeket átkelésükkor szerezhettek.
    
A spanyol rendőrség szerint 119 migránst fogtak el. A TVE közszolgálati televízió felvételein rendőrök voltak láthatóak, amit elfogják a partot megközelítő bevándorlókat.
    
Az embereket az átmeneti szállást biztosító menekültközpontba szállították.
    
Több ezer bevándorló próbál évente eljutni Spanyolországba, az Európai Unióhoz tartozó Ceuta és Melilla észak-afrikai spanyol enklávékon keresztül, illetve veszélyes tengeri átkeléssel az Ibériai-félszigetre.
    
December végén 185 embernek sikerült eljutnia Ceutába, míg a marokkói hatóságok további száz menekültet fogtak el, akik úszva próbálták meg elérni a spanyol enklávét, illetve két holttestet találtak a vízben.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »