Több ezer embert vonzhat a fitparádé

Több ezer versenyzőt és nézőt várnak a 14. Hegyvidéki Fitparádéra. A gyerekek és a felnőttek különböző versenyeken mérik össze tudásukat a kétnapos rendezvényen.

Kidolgozott testek és erős emberek várták azokat, akik kilátogattak a 14. Hegyvidéki Fitparádéra. A férfiak több korcsoportban mérték össze izmaikat a testépítő versenyben. De volt szkandervilágkupa, sőt street workout párbajokra is sor került.

„Ilyen szintre eljutni, amit itt láttok, nagyjából három év, de ez függ attól, hogy milyen edzettségi szinten vagy. Én konditerembe jártam két évig, utána álltam át a saját testsúlyos edzésre, s nagyjából egy éve csinálom ezt a sportot” – mondta Károlyi Máté street workout versenyző.

A fitparádé versenyeire Iránból, Kazahsztánból, Koszovóból, Olaszországból vagy éppen Ausztriából is érkeztek.

„Több mint kétezer versenyző van a két napon különböző versenyeken a gyerek és a felnőtt kategóriákig. Napi szinten több ezer nézőre számítunk, ugyanis a versenyek, ahogyan váltják egymást, úgy jönnek velük a sportág iránt érdeklődők” – nyilatkozta Buranits Ildikó, a Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft. ügyvezető igazgatója.

Bár a crossfit Magyarországon még nem annyira elterjedt, így is szép számmal álltak neki a versenynek.

„Azt szokták mondani, hogy a crossfit a sportok sportja. Magyarországon nem annyira elterjedt még, de hosszú távú terveim között szerepel, hogy minél szélesebb körben terjesszük. Nagyon sok sportágat ötvöz, nagyon összetett, van benne atlétika, azon belül futás, a testnevelésórákról ismert gyakorlatok, medicinlabdás gyakorlatok, ingafutások, kötélmászás, kézenállás, saját testsúlyos feladatok” – mondta Király Nóra, a XI. kerület alpolgármestere.

A kétezer versenyző mellett több ezer nézőt várnak a MOM Sportközpontba. A szombati napon a férfiak kerültek előtérbe, míg vasárnap a nőké lesz a főszerep.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »