Tízezreket spórol egy-egy család az áfacsökkentésen

A családonkénti 10 ezer forint a magyarországi fejenkénti 6-6,2 kilogrammos átlagos halfogyasztással számolva jön ki, bár az is igaz, hogy például Baján ennek közel tízszerese a jellemző – tette hozzá. Czerván szerint az összes, eddig még nem érintett ágazatban vizsgálják az áfacsökkentés lehetőségét, és a 2014-ben az élő és a fél sertéssel elkezdett folyamat nem szakad meg. Az idei és a jövő évre tervezett 4 százalék feletti növekedés megteremti a további adómérséklés lehetőségét – szögezte le.

Január 1-jétől szintén 27-ről 5 százalékra csökken a sertésbelsőség áfája is, ami a 3 kilogrammos fejenkénti fogyasztással számolva éves szinten 1100-1500 forint megtakarítást jelenthet egy négyfős családnak. Ezzel a sertéstermékpálya lesz az első, amelynél az élő állattól minden végtermékig teljes mértékű lesz az áfacsökkentés. Az államtitkár szerint itt már mérhető az adómérséklés jótékony hatása, hiszen nőtt a kiskereskedelmi forgalom, és fehéredett az ágazat. Így az éves szinten tervezett 25 milliárd forintnál kevesebb esett ki a költségvetésből. Az FM számításai szerint az eddigi áfacsökkentések éves szinten 40-50 ezer forinttal mérsékelték egy-egy család kiadásait.

Január 1-jétől az 5 százalékos áfakulccsal adózó kategóriába került a baromfihús, a tojás és a friss tej, de a piacon történt változásokról még korai mélyebb elemzésekbe bonyolódni, ráadásul a madárinfluenza torzította is a képet – mondta Czerván. A Világgazdaság kérdésére csupán aggregált számot tudott mondani, amely szerint március végéig az előző év hasonló időszakához viszonyítva e három termék együttes forgalma 2,2 százalékkal nőtt.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »