Tizenkettedszer tartottak állásbörzét Zentán

Tizenkettedszer tartottak állásbörzét Zentán

Tizenkettedszer tartottak állásbörzét ma délelőtt Zentán a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat és Zenta község önkormányzata szervezésében. A Városi Sportcsarnokban életre hívott rendezvényen harminchárom munkaadó összesen közel kétszáz álláslehetőséget kínált az érdeklődők számára.

Jelena Mitrović, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nagykikindai kirendeltségének igazgatója elmondta, a harminchárom munkaadó igen sokrétű kínálattal jelent meg az állásbörzén, a betanított munkásoktól kezdve egészen a főiskolai végzettségű személyekig mindenkinek kínáltak álláslehetőségeket, majd reményének adott hangot, hogy az érdeklődők közül sokan találtak maguknak megfelelő munkát. Kifejtette, az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az állásbörzék hatékonysága növekvő tendenciát mutat, hiszen a felkínált álláslehetőségek közül mind többet és többet töltenek be az ilyen típusú rendezvényeken. Hozzátette, Zenta községben a márciusi adatok szerint kb. ezerkétszáz munkanélküli személyt tartanak nyilván, míg tavaly ilyenkor ez a szám ezerhatszáz körül mozgott, ami számottevő csökkenést jelent.

Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere hangsúlyozta, az önkormányzat aktív szerepet vállal abban, hogy minél több vállalatot próbáljon meg Zentára csábítani annak érdekében, hogy az általuk teremtett munkahelyek révén is hozzájáruljanak a községben a munkanélküliség csökkentéséhez, valamint a jobb életkörülmények megteremtéséhez. Kiemelte továbbá, hogy az önkormányzat foglalkoztatási akciótervében fontos szerep jut a közmunkaprogramnak, amelynek keretében fél éven át harminc-negyven munkavállalót szeretnének foglalkoztatni, majd hozzátette, a jövőben a szeretnének minél nagyobb hangsúlyt fektetni a szakemberek átképzésére is.

H. A.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »