Tizenhét éves lány, valamint középkorú oktatója vesztette életét a vasárnapi sárkányrepülő-balesetben

Darabjaira hullott és teljesen szétroncsolódott a tegnap este Fejér megyében landolásra készülő, majd a földbe csapódó sárkányrepülő, mely két ember életét követelte.

A géppel egy, a repülést még csak tanuló 17 éves lány, valamint középkorú oktatója utazott – mindketten a helyszínen vesztették életüket, őket a fehérvári tűzoltók emelték ki a roncsok közül.

Sziládi Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke az M1-nek azt mondta: a sárkányrepülő főtartója – egy alumíniumcső, ami acélsodronnyal is biztosítva van – elszakadt, ráadásul egy olyan helyen, ahol egyébként semmilyen igénybevételnek nincs kitéve. Most ezt a főtartót vizsgálják részletesen, s ennek eredménye alapján derülhet ki, mi okozta a balesetet – fejtette ki az egyesület elnöke, hozzátéve: most úgy tűnik, 99 százalék, hogy műszaki hiba történt.

A Híradóban azt mondták: a sárkányrepülő szárnyát a roncstól nagyjából 300 méterre találták meg a tűzoltók, így nem kizárt, hogy az még a becsapódás előtt leszakadt. A balesetet szenvedett sárkányrepülő magyar fejlesztésű volt, Egerben gyártották – számolt be az M1, hozzátéve: amíg a nyomozás tart, addig a cég részéről senki nem akart nyilatkozni.

Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1-nek azt mondta: a székesfehérvári rendőrkapitányság légi közlekedés veszélyeztetése bűntett miatt indított büntetőeljárást. A baleset körülményeit még vizsgálják.

(Híradó nyomán)

Korábban írtuk: Lezuhant egy sárkányrepülő Székesfehérvár mellett, a balesetben két ember meghalt


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »