A 20. század elejére több ezer olyan fotó készült, amely különféle ruhadarabjaiktól megfosztott nőket ábrázolt. Nyugat-Európában meztelen nőkkel többek között a képeslapokon lehetett találkozni, amelyeket azonban főként titokban árusítottak dohányboltokban, újságosstandokon és könyvesboltokban.
Amint Nigel Sadler újonnan megjelent, Erotic Postcards of the Early Twentieth Century (A 20. század kezdetének erotikus képeslapjai) című kötetében kifejti, a korai években még sokkal inkább a női formák megragadása, mint a férfiérzékek gyönyörködtetése volt a hasonló felvételek készítőinek célja. A fotográfusok kizárólag művészek számára lőhettek meztelen nőkről képeket.
A művészek évszázadokon át festettek női aktokat, ezért nem meglepő, hogy a fotográfia megjelenésével sok fényképész a meztelen női testeket választotta képei témájául. Idővel egyre merészebb fotók készültek: a ruhák először még fent maradtak, de már kigombolva, a a háttérben megjelentek a bútorok, hogy egy hálószoba látszatát keltsék, a modell pedig elkezdett a kamerába nézni.
A hatóságok igyekeztek ellenőrzésük alatt tartani az ilyesfajta képek készítését. Az 1840-50-es években, a dagerrotípia térhódítása idején a felvételek alacsony száma miatt ez még könnyen ment. Franciaországban a fényképészeknek regisztráltatniuk kellett magukat a hatóságoknál, és csak művészek számára készíthettek felvételeket.
Ahogy a fényképészet egyre könnyebben gyakorolható és olcsóbb tevékenységgé vált, sorra nyíltak meg a stúdiók, amelyek közül néhány, főként párizsi műhelyben elkezdtek merész képeslapokat gyártani. A hatóságok ezen a ponton elvesztették az események felett az irányítást. Az erotikus képeslapok virágkora az 1890-es évektől az 1930-as évekig tartott, bár az elnevezés ebben az esetben nem fedi pntosan a szóban forgó tárgyat: mert bár sok pikáns fotó tényleg képeslapokon jelent meg, ezeket csak ritkán küldte el bárki ismerősének. A lapok mérete megkönnyítette elrejtésüket, valamint fű alatt történő árusításukat.
A stúdiók fő szempontja a művészi értékkel bíró fényképek készítése helyett a profitmaximalizáció lett. A fényképészek fotósorozatot készítettek a munkafolyamat során egyre meztelenebbé váló nőkről, amelyeket aztán „francia képeslapok” név alatt legfeljebb 12 darabos kiszerelésben árultak, mivel többségüket Franciaországban gyártották.
Mivel a tevékenység alapvetően titkos keretek között zajlott, nem sok mindent lehet tudni az azt lebonyolító stúdiókról vagy a sorozatok elkészítéséért felelős fotósokról. Csak nagyon kevés fényképész írta alá művét, a modellekről pedig még kevesebbet tudni. Róluk sokáig azt gondolták, hogy párizsi prostituáltak, ám kiderült, valószínűbb, hogy főként a munkás rétegből kikerült nők vetkőztek le a fényképezőgépek előtt.
A képeslapok fejlődése idológiai és társadalmi változásokat is tükrözött. Az 1870-es évektől kezdve a művészek egyre realisztikusabb módon ábrázolták modelljeiket, a meztelenség megjelenítésének határai pedig kitolódtak, így a 20. század első felének fotósai már viszonylagos szabadságot élveztek a pózok kiválasztása kapcsán.
Az 1880-as évekre a fotográfia már művészeti igénnyel lépett fel. Sokan kezdték el a ruháik egy részétől megszabaduló modelleket is a festőkhöz hasonló módon, a fénnyel és az árnyékokkal kísérletezve megörökíteni, a plein air irányzat pedig kicsábította a műhelyekből a szabadba a fotósokat. Az erotikus képeslapokat végül csak a második világháborút követően, a jóval szabadabban ábrázolt meztelenség légkörében felváltották a színes magazinok és az egyéb helyeken megjelenő pucér fotók.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
