Tisztújító kongresszust tart a Jobbik

Tisztújító kongresszust tart a Jobbik Magyarországért Mozgalom vasárnap a Budapesti Kongresszusi Központban.

A rendezvény – amely kétévente esedékes a pártban – az eredmény megállapításáig zárt lesz.

Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Vona Gábor egyedüli jelöltként indul a párt elnöki posztjáért, újrázását a jelölőszervezetek 92,8 százaléka támogatta.

Az ellenzéki párt alapszabálya szerint bármelyik Jobbik-tag tehetett volna szándéknyilatkozatot az induláshoz, hivatalos elnök-jelölt azonban csak az lehet, akit az alapszervezetek legalább 20 százaléka támogat. Az alelnök-jelöltséghez 10 százalékos küszöb van, ezt 12-en kapták meg hat helyre.

A jelenlegi alelnökök közül Volner János, Z. Kárpát Dániel, Sneider Tamás és Novák Előd szerezte meg a szükséges számú ajánlást, a további aspiránsok között van Toroczkai László, Fülöp Erik, Janiczak Dávid, Kepli Lajos, Murányi Levente, Gyüre Csaba és Bana Tibor is. Ugyancsak elérte a jelöltséghez szükséges támogatottságot Hegedűs Lorántné, azonban pénteken Facebook-oldalán bejelentette, hogy okafogyottá vált az indulása.

Vona Gábor április közepén jelentette be, hogy a jelenlegi alelnök közül Novák Előd, Apáti István és Szávay István alelnöki újrázását – elnöki jogkörével élve – nem támogatja a tisztújításon. Saját jelöltjeként Janiczak Dávid ózdi, Fülöp Erik tiszavasvári és Toroczkai László ásotthalmi polgármestert jelölte meg a megüresedő helyekre.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »