Tiloló, guzsaly, motolla

Tiloló, guzsaly, motolla

Valaha az Ung-vidék több településén is jellemző volt a kendertermesztés. Csicser, Budaháza, Nagyszelmenc, Szirénfalva legidősebb asszonyai között kis szerencsével találunk még olyanokat, akik hajlandók mesélni a kendermag útjáról a vászonig.

A jövőben valószínűleg sokat hallunk még erről a méltatlanul feledésbe merült növényről, most kezdik újra felfedezni a benne rejlő lehetőségeket. Megújuló energiaforrás, sokoldalúan képes hozzájárulni az éghajlatvédelemhez, képes a nehézfémekkel szennyezett talajt revitalizálni. A máig ismert legszívósabb, legigénytelenebb lágy rost. Bioüzemanyagként a kender-etanol a benzin árának negyede lehetne. Hatalmas lehetőségek tárháza, környezetbarát, több ezer féle terméket lehetne mai ismereteink alapján gyártani belőle. Eleink mindezt nem tudták, mégis termesztették sok, vízhez közeli térségben.

Egy zárt, kis közösség

Szirénfalván látogattam meg Jakab Irénke nénit. Náluk hagyomány volt, hogy az ember mindent saját maga készített, a szirénfalvi mesteremberek az egész Ung-vidéken híresek voltak.

Önellátó volt a falu népe. Nem rendelkeztek a legjobb minőségű földekkel, ám a sűrű folyóereknek, a bőséges vízellátásnak köszönhetően szinte mindent meg tudtak termeszteni. Valaha a faluban nagy gazdálkodás folyt, minden parcella be volt vetve, egy négyzetméter sem maradt megműveletlen.  Ha már adottságaikból kifolyólag kicsit a világ végén, a külvilágtól elzárva éltek, összetartó, gazdag hagyományokkal rendelkező falu maradt. A környéken itt épült először kultúrház. A hétvégi bálok, mulatságok rendszeresek voltak, dalos ajkú, táncos lábú, vidám, dolgos nép volt a szirénfalvi. Néprajzosok, folkloristák is jártak ide gyűjteni, a néptáncosok számára nem ismeretlen a szirénfalvi csárdás és a karikázó. 

A magtól a fehér, ázott kenderig

A kenderre terelve a szót megtudhattam, hogy száz évvel ezelőtt a falu szinte minden kertjének a végében pár méteres sávba ezt a növényt vetették. Akkoriban szinte kizárólag vásznat szőttek belőle. Ez nagy érték volt, mert anyagot méterre nem lehetett kapni, ezért saját maguknak kellett előállítaniuk. A magot az ungvári piacról szerezték be, és a családban fel nem használt pár rőfnyi kész vásznat is ott tudták értékesíteni.

A kendert a falubeliek tavasszal, április végén, május elején, esős időszakban utolsóként vetették. Kíváncsi voltam, vajon ez férfimunka volt-e, de azt a választ kaptam, hogy nem kimondottan.

Hírdetés

Közösen, kalákában végezték, nők éppúgy, mint a férfiak. Csak a háború idején, amikor a falubeli férfiak nagy része a fronton volt, akkor maradtak ezzel is magukra az asszonyok. Vetőkendőből, kézzel, gondosan ügyeltek arra, hogy jó sűrűn szórják el a magot. Igy tudott szép vékony szálúra, 3-4 méter magasra is megnőni a növény. Ez fontos volt a feldolgozás szempontjából, a megfelelő minőségű kenderrost szálak kinyeréséhez. Ahogy Irénke néni meséli, gyerekkorukban szerettek elveszni a kender között, jókat lehetett ott bújócskázni. Felcsillan a szeme, ahogy a növény illatáról mesél. Mint mondta, szinte most is itt érzi az orrában azt a kellemes, puha, selymes illatot, amit a sárgán virágzó, nyár végi kenderültetvények árasztottak. Augusztusban kinyűtték a kendert, vagyis gyökerestől tépték ki a földből, szintén kalákában, a család minden tagja.  Kévékbe kötve a kenderföldön hagyták szikkadni, mielőtt áztatni vitték volna. Ezt a Latorca mellékfolyója, a Szirén patak mellékágánál, a Jeszenynél végezték, mert ott sekélyebb és melegebb volt a víz.

Édes pálinka, béles is került otthonról útravalónak a batyuba. A szálakat a kévékbe nagyság szerint rakták, mert a rövidebbek hamarabb kiáztak.

Vízszintesen, egymásra rétegezve a kévehalmokat, a legfelsőre szalma került, a tetejére az agyagos földből sarat pakoltak. Mint megtudtam, a szalma meggátolta, hogy az ázó agyag megbarnítsa a kendert. Két-három hétig áztatták, amíg a kender fehér lett. Irénke megjegyezte, hogy a pakolásnál segítettek a férfiak is. Az áztatás közben, a kendertől elbóduló, a vízfelszínen lebegő halakat is ők merték ki hálóval. Az áztatást követően az asszonyok még jól kimosták a kévéket a patak vizében, utána a parton indiánsátor formába felállították őket, hogy szikkadjanak. Otthon, az udvaron a napon tovább szárították, amíg szép fehér nem lett.

Asszonydolog

Egyszer, egy bemutatón láttam a tilolás folyamatát, ezért ismerős volt, ahogy a kezdeti maroknyi kenderszálból a folyamat végén az asszony kezében megmarad a keményebb, külső rostoktól megfosztott szöszös kóc. Még azt is megemlítette Irénke, hogy amolyan előpuhítás gyanánt, mezítláb a tornácon taposták a maroknyi kendert, mielőtt a tilóba tették volna. Rostfésűnek gerebent használtak, aminek a fogai a fésülésen kívül finomabbá, vékonyabbá tették a szálakat. Kétszer gerebeneztek, először a ritkább fogúval, majd a sűrűbbel. Többször átfésülve, az erős, selymes, fényes szálakból lett a fejeszösz. A gereben fogai között fennakadt szálak, a gyengébb minőségűek adták a csepűt. 

Irénke arra is emlékszik, ahogy nagymamája még a szapulóban, hamulúggal mosta a meggerebenezett kenderszöszt. Majd a guzsalyra került a kenderkóc, amit az őszi, téli estéken a fonóban ügyes asszonykezek szállá pödörtek. A szirénfalvi fonóházba a szomszédos falvakból is eljártak az asszonyok. Már az új év is beköszöntött, mire elkészültek a teljes megfont fonallal. Ezt felmotollálták, ami egyben mérést is jelentett. A bonyolult mértékegység-rendszer segítségével az asszonyok a motollán lévő fonal mennyiségből meg tudták állapítani a szőhető vászon hosszát. A szövőszéket Szirénfalván szátvának hívták, és egy falubeli mester keze munkáját dicsérte.

Megjelent a Magyar7 2022/36. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »