"Thanksgiving" – így köszönte meg Amerikának a szomáliai, hogy a nyakukon élősködhetett

Klisébe illik az, ahogy a média bemutatta az ohiói Columbus egyetemen merényletet elkövető szomáliai hallgatót – jelentette ki Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

Ilyenkor többnyire azt hangsúlyozzák, hogy az elkövető „csendes, visszahúzódó fiú” volt. Amikor lelőtték azt a négert, aki kifosztott egy koreai trafikot az Egyesült Államokban, ott is aranyos, általános iskolai fotókat mutattak róla, nem olyat, amelyiken már 2 méter magas, kigyúrt, tetovált, és nála van az AK-47-es. Igyekeznek azt kommunikálni, „jaj, szegény gyerek, akit megöltek a rendőrök”.

A szomáliai tipikusan a dzsihadisták elkövetési módszerét alkalmazta, miszerint, ha nem jutsz lőfegyverhez, használj kést. Vagy pedig a gázolást, ami volt már Nizzában, illetve előtte Nagy-Britanniában ütöttek el angol katonákat – jegyezte meg.

Ami az Iszlám Állam mondott, ez a srác azt alkalmazta. Thanksgiving volt, újabb nagyszerű példa arra, miszerint megköszöni valaki Amerikának, hogy befogadta őt és a családját – hangoztatta Spöttle.

Hétfőn legkevesebb tíz diák megsérült az ohiói Columbus egyetemen, miután egy szomáliai hallgató közéjük hajtott, illetve több személyt megkéselt. A 18 éves támadót, aki egyébként illegálisan tartózkodott az Egyesült Államokban, később agyonlőtték.

(Híradó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »