TGM esete S. Marival

(…) A konzervatívnak ócsárolt korszellem egyik magyarországi megtestesítője Schmidt Mária. Ahogy mondani szokás, „színes egyéniség”, aki egyszerre értelmiségi, funkcionárius és nagytőkés, valamint „közéleti személyiség”. Annak ellenére, hogy a maga módján érdeklődik a történettudományi kutatások iránt, és láthatólag időt szokott szakítani – számtalan bokros teendője közepette – történeti szakmunkák tanulmányozására, minden ízében idegen a magyar hagyományoktól, és általában a hagyománytól.

Ami őt a kormánypárti jobboldal/szélsőjobboldal egyik reprezentánsává teszi, az nem holmi áhítatos és szeretetteljes odafordulás valaminő nemesebb múlthoz, hanem csak a mélységes utálat azok iránt, akiket „haladó értelmiségieknek” vél.

Egyik ihletője ő annak a kormánypárti „oldalon” meggyökeresedett meggyőződésnek, amely szerint a baloldali és liberális értelmiség – csupa elátkozott és kiközösített földönfutó – valaminő okkult módon mégis uralkodik a magyar kedélyeken, és még mindig meghatározza „a kulturált középosztály” vélekedéseit, világszemléletét és hangulatát. (Ez távolról sincs így.) Ezért a lankadatlan düh, a föltételezett tekintélyek trónfosztására tett számtalan javaslat – és főleg a szilárd hit abban, hogy a kormányzati és médiahatalommal megtámogatott, pénzben fürdő jobboldali világnézet valamiképpen lázadó eretnekség.

(…) Schmidt Mária a mai Magyarországon fontos ember. Annál inkább, mert elkötelezettsége önkéntes. Ő nem szorul rá az állami apanázsra, mindezt a kormányzati hierarchián kívül is megtehetné, hivatalos szerepvállalása szabad döntés következménye. Nem beszél hivatalnokként. Ennek ellenére esete nem volna lényeges, ha nem lenne annyira jellemző.

A jobboldali nihilizmus, amelynek ő az egyik legtehetségesebb és legértelmesebb képviselője, pontosan azt teszi, amivel ellenfeleit vádolja rosszkedvében: mindenre nemet mond vakon, amivel – megokoltan vagy se – a szemben állókat gyanúsítja. (Persze az ellenzékben is vannak olyanok bőven, akik mindent szeretnek, amit Orbán Viktor miniszterelnök gyűlöl, világnézetük szolgaian Orbán-centrikus, csak negatívan.) A konzervatívok – éppen azért, mert nem fanatikusok és dogmatikusok, hanem szkeptikusok – tudnak és szoktak lassan alkalmazkodni: ma már nem ellenzik például az etnikumok, társadalmi nemek és szexuális orientációk közötti egyenjogúságot; a rasszizmus, az antifeminizmus és a homofóbia nem tartozik a mai európai konzervatizmus témái közé. Ebben közeledés történt a világnézeti áramlatok között, ha nem is mindig őszinte. (Angela Merkel ilyen európai konzervatív – akit mindez azért nem feszélyezett a görög baloldali kísérlet elleni brutális és katasztrofális föllépésben.)

Ám a nihilista reakciósság épp e tartalmatlan gyűlölködés következtében sodródik a radikális szélsőjobboldal indulatformái és világnézeti modora felé. És ez a modor nem éppen úrias. Nem éppen választékos. Nem éppen hagyománytisztelő. Sőt.

Nem tudjuk, Schmidt Mária vajon jól fogja-e magát érezni a kontinens csömörletes dekadenciája, barbárosodása, posztfasiszta közönségessége légkörében, hiszen pozitív nézeteiről, az emberiség boldogabb jövője iránt táplált reményeiről nem bírunk tudomással. „Fulladjon meg Ady Endre, lehetőleg máma még” – a magyar nihilista jobboldal tradicionális csatakiáltása bizonnyal megdobogtatja a szívét. (A név persze behelyettesíthető másokéval, akiket még jobban esik gyűlölni.)

Ami viszont mindannyiunkra tartozik: ezek az emberek vezetik hazánkat.

Tamás Gáspár Miklós: Schmidt Máriáról

 

 
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »