Tessék, ezzel érdemes a magyar meccsre hangolódni!

Tessék, ezzel érdemes a magyar meccsre hangolódni!

Igaz, már az áprilisi HammerWorld CD mellékleteként megjelent a Koronás címer a szíved felett címet kapott új, RomEr válogatáslemez, tehát volt idő megbarátkozni vele, viszont „feladatát” csak most töltheti be igazán. Hiszen – elsőként holnap este 18 órakor – a magyar válogatott is pályára lép a Franciaországban megrendezésre kerülő foci Eb-n, és a korongra került dalok kifejezetten ehhez az eseményhez lettek összeválogatva, mintegy a mérkőzésekre való ráhangolódást elősegítendő, vagy akár aláfestő zeneként (is) használva azokat.

A 17 számos lemez nem meglepő módon a címadó nótával nyit, viszont ami elsőre egy pillanatra kisebb meghökkenést okozhat, hogy teljesen akusztikus az előadás. Ennek ellenére valahogy mégis indulószerűnek hat, talán Bese Botond – a szám közepétől beúszó és majd’ a dal végéig hallható – dudajátéka miatt. Az 50 perc össz játékidejű CD-re került többi szám azonban már valóban a vérpezsdítő, csatába szólító kategória, és bizony nem egy közülük, kimondottan – tehát szövegében is – a focipályák környékére, lelátóira való. De volt miből válogatni, hiszen a Sziva Balázs vezette RomEr-nek mindig is az egyik meghatározó arculati eleme volt a tüzes futballhimnuszok megírása és előadása. Erről jut az eszembe – habár lehet, hogy már unalmas ízlésekről és pofonokról  elmélkedni, és persze a kérdés költői –, hogy mi vagy ki kellett volna ahhoz, hogy a hivatalos, az MLSZ támogatásával összeállított válogatott-buzdító album számai közé ebből a csokorból is bekerüljön egy? Legalább, hogy megmérettessen…
 


 
Ha jól számoltam, a dalok a legutóbbi öt sorlemezről és a jubileumi albumról lettek kiválogatva – ez időben kb. bő hét esztendőt ölel át – úgyhogy a zenekar diszkográfiájában járatosak, vagy legalább is az elmúlt pár év RomEr megjelenésekkel tisztában lévőknek jó ismerősként köszönnek majd vissza. A Rozgonyi Péter hangmérnök által kevert vadonatúj szerzemény mellett három szám is vérfrissítésen esett át, a Lesz még Erdély…, a Lánctalpas IBUSZ, valamint a Nemzeti tizenegy is trombitabetéttel bővült, ezzel is színesítve a megszólalást, tovább fokozva a nóták hangulatát. 
 
A Hadak Útja Kiadó gondozásában megjelent kiadvány borítóképének létrejöttét már elmesélte, valamint a magyar válogatott szereplésével kapcsolatosan egy rövid esélylatolgatást már adott Sziva Balázs zenekarvezető, énekes a lemez megjelenése előtt, így már csak annyi van hátra, hogy labdarúgóinknak mi is eredményes szereplést, és – sajnos már ezt is ide kell venni – rendkívüli eseményektől mentes mérkőzéseket kívánjunk, valamint jó szurkolást a helyszínen vagy a tévé képernyője előtt drukkolóknak!
 
Ria, ria Hungária! Hajrá Magyarok!
 



Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »