Terrorkalifátus: Francia kisfiúkkal végeztetik ki a szír kormánykatonákat

A Russia Today olyan videófelvételt tett közzé, amelyen jól látható, ahogy dzsihadisták kivégeznek két szíriai kormánykatonát. A videó a két francia tizenévesnek az Iszlám Állam soraiban folytatott életét hivatott szemléltetni, illetve azt, hogyan nevelik őket dzsihadistának.

Magyar Menedék - Badiny

Az RT cikkében azt írják: a videofelvételen, amelyen részben francia nyelven beszélnek és anely a “Sur les traces de mon pere” (Apám nyomdokaiban) címet viseli, két francia tizenéves látható, néven nevezve őket. A fiúk állítólag testvérek és apjukkal együtt érkeztek Szíriába, aki később életét vesztette a harcokban.

A fiatalok először a világ vezetőinek posztereire lőnek, köztük Francois Hollande francia elnök képmására is, majd ezt követően kivégezik a két fegyvertelen szíriai férfit, akik közül az egyik állításaik szerint az alavita kisebbség Nuszajri Hadseregének kéme, míg a másik annak katonája volt. Bassár el-Aszad szíriai elnök és környezete is az iszlám alavita irányzatát követő kisebbséghez tartozik.

888hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »