Terhesen utazott 100 kilométert a határvadász-toborzóra, különben kizárták volna a közmunkából

Terhesen utazott 100 kilométert a határvadász-toborzóra, különben kizárták volna a közmunkából

Nyolchónapos terhesen kellett megjelennie egy kaposvári ksimamának a határvadász toborzón, hogy ne zárják ki a közmunkából.

Hírdetés

 
 
A Kisalföld nyáron már megírta: a közmunkásokat a rendőrség és a honvédség is próbálja megkörnyékezni, megjelenésük kötelező a katonai tájékoztatókon, különben kizárhatják őket a programból.
 
A kulturális közfoglalkoztatottként dolgozó kaposvári nő a Sonline.hu-nak elmondta: pénteken kapott egy hivatalos papírt, melyben azt írták, hogy határvadász-tájékoztatóra kell mennie Marcaliba. Már nyolchónapos terhes volt, ezért felhívta az illetékes munkaügyi központot, és jelezte, ilyen állapotban nem szeretne száz kilométert buszozni.
 
Azt mondta, akár orvosi igazolást vagy leleteket is küld, de közölték vele: nem tehetnek semmit, mindenképpen meg kell jelennie, különben kizárhatják a közmunkából, hiszen a törvény szerint a felajánlott lehetőségeket nem lehet visszautasítani.
 
A buszozást végül megúszta, mert a szülei el tudták vinni kocsival, így hétfő reggel 9-kor megjelent a toborzáson.
 
Mikor meglátták az állapotát, jelezték neki: elég aláírni, hogy megjelent és már mehet is haza, az útiköltséget viszont nem térítették meg számára, ráadásul kitették a korai szülés veszélyének is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »