Tényleg jöhet az orosz Nemzeti Gárda

Az orosz törvényhozás alsóháza (duma) szerdán első olvasásban nagy többséggel jóváhagyta az orosz nemzeti gárda létrehozásáról szóló törvényjavaslatot, amely ellen csak a kommunisták szólaltak fel.

A 450 tagú duma 345 szavazattal 14 ellenében fogadta el a javaslatot, a kommunisták nagy része tartózkodott. A javaslatot három olvasásban kell elfogadni ahhoz, hogy végleg jóváhagyja a duma, megfigyelők szerint azonban mindez csak formalitás a Kreml irányította alsóházban.

Ismerős: testőrből főparancsnok

Vlagyimir Putyin orosz elnök április 5-én jelentette be a teljes nevén Nemzeti Gárda Egységei Szövetségi Szolgálat megalakulását, amelynek az igazgatójává és főparancsnokává az elnök a belügyi csapatokat eddig irányító Viktor Zolotov hadseregtábornokot nevezte ki. Zolotov a többi erőszakszervezet vezetőjéhez hasonlóan kizárólag neki tartozik majd engedelmességgel.

Zolotov korábban az orosz elnök testőreként szolgált, 2014-ben lett a belügyi tárca első helyettese és a belügyi egységek parancsnoka.

A nemzeti gárda a tervezet szerint több belügyi szervezetet olvaszt majd magába, átvéve azok feladatköreit. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő korábban közölte, valószínűleg a gárda feladatai közé tartozik majd a jogosulatlan tömegmegmozdulások megakadályozása is.

KGB-től félnek a kommunisták

A szavazást megelőző vitában Vjacseszlav Tyetyokin kommunista képviselő, a duma védelmi bizottságának tagja úgy vélekedett, hogy “a nemzeti gárda létrehozása kapcsolatban áll az ország súlyosbodó társadalmi és gazdasági helyzetével”. Hozzátette, a gárdának feltételezhetően a közeledő választásokhoz van köze, és utalt arra, hogy a szervezeti struktúrában fellépő kérdések miatt a nemzeti gárda egy újabb titkosszolgálattá fog válni.

Oroszországban idén szeptember 18-án tartanak parlamenti választásokat, s 2018-ban lesz a következő elnökválasztás.

Súlyos vádak

Az ország gazdasága gyengélkedik az olaj világpiaci árának zuhanása és az ukrajnai válságban játszott orosz szerep megtorlásául hozott nyugati szankciók miatt. Vlagyimir Putyin támogatottsága egyelőre változatlanul magas, de szakértők szerint ez meg fog változni, mihelyst a gazdasági nehézségeket a lakosság szélesebb köre is megérzi. Megfigyelők szerint a nemzeti gárda elővigyázatossági intézkedés az elképzelhető kormányellenes tüntetések esetére.

Vlagyimir Zsirinovszkij, az ultranacionalista Liberális Demokrata Párt vezetője üdvözölte a nemzeti gárda létrehozását, szerinte a – becslések szerint akár 400 ezer fős – belügyi szerv szükséges a “lázadók, forradalmárok és szélsőségesek” megfékezéséhez.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »