Templomot és iskolát a Kárpát-medencén kívülre is!

„Most már nemcsak évente egy városnyi magyar nem születik meg, hanem öt másik városra jutó ki is vándorol!” – Szávay István jobbikos politikus 21. századi nemzetpolitikát, és a diaszpóra magyarsága számára iskolarendszer létrehozását sürgette az Országgyűlés záró napján.

Tudomásul kell venni, hogy mára több százezres magyar közösségek alakultak ki a Kárpát-medencén kívül, a legtöbben rövid távon nem tudnak vagy nem is terveznek visszatérni, nekik segítséget kell nyújtanunk, hogy meg tudják őrizni identitásukat – vetette fel hétfőn a parlamentben Szávay István. A képviselő emlékeztetett, hogy most már nemcsak évente egy városnyi magyar nem születik meg, hanem öt városra jutó ki is vándorol. Ennek ellenére a magyar nemzetpolitika a 20. században ragadt, és néhány elismerésre méltó kezdeményezés mellett nem látszik a stratégiai tervezés, és különösen hiányzik az említett problémával való szembenézés.

A javaslatokra és kritikákra Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár válaszolt, aki kiemelte a világ magyarságánál közösségszervező munkát végző Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasait. Mint mondta, a 2013-as indulás óta összesen 200 fiatal látogatott el és dolgozott a magyar diaszpóra szervezeteinél, emellett folyamatos a nyugati magyar intézmények anyagi támogatása is.

Szávay felhívta a figyelmet három kulcsfontosságú területre, a templomokra, az iskolákra, és a közösségi terekre. Arra kérte a kormányt, hogy kezdeményezzen egyeztetéseket a történelmi egyházakkal, és anyagilag is segítse papok és lelkészek külföldi szolgálatba állítását. Szávay szerint meg kell teremteni a Kárpát-medencén kívül is a magyar iskolarendszert, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a kormány összegyűjtse a meglévő tapasztalatokat. A jobbikos politikus minderre jó példaként említette a Dublini Magyar Iskola és Óvoda oktatási tervét. Szávay szerint ki kell dolgozni a külföldön magyarul végzett tanulmányok hazai elismerésének rendszerét és a nevezett intézményekre vonatkozó kormányzati támogatáspolitika alapelveit is.

Potápi Árpád a konkrét felvetésre nem válaszolt, viszont kiemelte az általa is megtapasztalt jó példákat Németországban, Kanadában, Írországban és Ausztriában. Utalt a Balassi Intézet és a Pannon Egyetem továbbképzésére, tankönyvek és módszertani segédanyagok biztosítására. Végül – egyetértve Szávayval – elmondta, hogy a kormány pont mostanában kezdett el gondolkozni egy Kőrösihez hasonló program kidolgozásán papok és lelkészek számára.

Szávay István napirend előtti felszólalását az intézményi kereteknek állandó helyszínt biztosító magyar házakkal, valamint a szavazásokon való részvétel megkönnyítésének fontosságával zárta, Potápi Árpád azonban ezekre a felvetésekre sem reagált.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »