Temetésen robbantott a terrorszervezet, sok halott

Felrobbantotta magát szombaton egy öngyilkos merénylő a bagdadi as-Saab síita negyedben egy gyászszertartáson.

 Legalább 35 ember meghalt, 60-an pedig megsebesültek az iraki rendvédelmi és egészségügyi tisztviselők közlése szerint. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára.Az Iszlám Állam szócsöve, az Aamák hírügynökség közlése szerint a dzsihadista szervezet egyik embere volt a támadó.

A merénylet helyszínének közelében lévő egyik ruhabolt tulajdonosa az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy a tettes belépett a gyászolóknak felállított sátorba, és ott hozta működésbe a bombát. A halottak között idősek, nők és gyerekek is vannak – tette hozzá a boltos, aki a mentésben is részt vett.

Elmondása szerint a robbanás hatalmas pusztítást végzett, autók gyulladtak ki, de károk keletkeztek a közeli piac épületeiben is – írja az MTI.

Az észak-bagdadi as-Saab negyed volt a több mint 300 emberéletet kioltó júliusi kettős merénylet egyik helyszíne.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Autóba rejtett bomba robbant, sokan meghaltakA szemétben végzik a robbanó Samsung mobilokRovatok: KékfényTelepülés: IrakCímkék: kékfény, krimi, robbantásos merénylet, terrorszervezet, halálos áldozatokForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »