Telefonon is lehet meghatalmazást adni

Júniustól már azoknak sem kell feltétlenül megjelenniük a közigazgatási hivatalokban, akik például egyéni vállalkozói ügyet szeretnének intézni. Most már ilyen ügyek intézésére is meg lehet hatalmazni telefonon keresztül is például a könyvelőt vagy ismerőst – mondta Balogh Gábor, Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) osztályvezetője egy sajtóbeszélgetésen. Ebben az esetben egy a kormányzati ügyfélvonalat kell felhívni, és az okmányirodában kapott – és örök életre szóló – telefonos azonosítót, illetve jelszót kell megadni. Ezt követően másodpercek alatt meg lehet bízni valakit egy hivatalos ügy elintézésével. A meghatalmazás egyébként nem csak személyesen, telefonon, de elektronikus úton, az ügyfélkapu felhasználásával is visszavonható. (Jelenleg 2,3 millió állampolgár használja az ügyfélkaput). A szolgáltatásnak köszönhetően tehát tanúk és papíralapú formanyomtatványok nélkül készíthetőek meghatalmazások a KEKKH oldalán, az ingyenesen hívható kormányzati ügyfélvonalon, valamint az okmányirodai- és kormányablak-ügyfélszolgálatokon is.

A rendelkezési nyilvántartásnak nevezett szolgáltatás keretében a meghatalmazás megadása mellett az ügyfél megadja a hivatalnak, azt is, hogy az milyen módon tartsa vele a kapcsolatot: telefonon, levélben, interneten. A szolgáltatás tavaly novemberben indult, és korábban a 18 évet betöltött természetese személyek 84 ügyféltípust értek el, ez egészült ki a közlemúltban hét, az egyéni vállalkozói tevékenységhez kapcsolódókkal.

A rendelkezési nyilvántartásra eddig az okmányirodák és kormányablakok személyes ügyfélszolgálatain, illetve ügyfélkapus vagy telefonos azonosító segítségével online lehetett regisztrálni. Július elejétől mindez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 19 megyei és öt fővárosi igazgatóságán is megtehető. Itt ügyfélkapu-azonosító igénylésére is mód van.

A KEKKH felmérése szerint tízből hat magyar állampolgár már elsősorban az interneten keresztül intézné közigazgatási ügyeit, de a válaszadók háromnegyede kipróbálná a telefonos ügyintézést is.

Szerző: D. J.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »