Telefonon csaltak ki milliókat nyugdíjasoktól

Telefonon csaltak ki milliókat nyugdíjasoktól

A vádlott és tettestársa idős emberektől csaltak ki pénzt úgy, hogy a telefonban ismerősként, hozzátartozóként mutatkoztak be, s ügyvédi költségre kértek “kölcsön”.

A kép illusztráció. / Forrás: szarvasember.be

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy 58 éves győri férfival szemben, aki ismeretlenül maradt társával idős sértetteket ejtett tévedésbe, és tőlük közeli ismerősre, hozzátartozóra hivatkozással csalt ki pénzt – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint az elkövető egy ismeretlenül maradt nővel együtt károsított meg idős embereket úgy, hogy ismeretlen társa magát a sértettek közeli ismerősének, hozzátartozójának adta ki, és rövid visszafizetési határidővel, ügyvédi költségre kért tőlük telefonon pénzt. A készpénzt utóbb az ügyvédként bemutatkozó vádlott vette át a sértettek lakásán.

Tavaly november közepén az ismeretlenül maradt elkövető egy 87 éves szombathelyi sértettet hívott fel telefonon, és a sértett ismerőseként bemutatkozva egymillió forintot kért tőle kölcsön azzal, hogy délután visszaadja. A telefonáló és a sértett abban egyeztek meg, hogy a pénzt egy ügyvéd veszi át a sértett lakásán. A vádlott fél óra elteltével meg is jelent a pénzért, és a telefonbeszélgetésre hivatkozva ügyvédként mutatkozott be. Annak érdekében, hogy a sértett esetleges gyanakvását eloszlassák, a vádlott a nála lévő mobiltelefont átadta a sértettnek, hogy a vonal másik végén magát az idős férfi ismerősének kiadó társa megerősítse, a sértett a pénzt valóban a megbízottjának adja át.

Mintegy három héttel később a vádlott társa egy 81 éves veszprémi asszonynak telefonált, és a sértett lányaként bemutatkozva ugyancsak egymillió forintot kért ügyvédnél történő ügyintézés végett. A telefonban megígérte, hogy a pénzt még aznap délután visszafizeti, s annak átvétele érdekében személyesen az ügyvédet küldi a sértett lakására. Rövid idő elteltével a vádlott meg is jelent a sértett lakásán, s hogy az idős asszonyt téves feltevésében megerősítse, miszerint valóban a lányának megbízásából érkezett, átadta mobiltelefonját az asszonynak, aki előtt a telefonvonal másik végén bejelentkező ismeretlen elkövető a sértett lányának adta ki magát. A tévedésbe ejtett sértett az egymillió forint készpénzt ez esetben is átadta a vádlottnak, aki ezután távozott a lakásból.

A csalással okozott kár egyik sértett esetében sem térült meg, az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt – írta közleményében Orbán György főügyész.

Forrás: Napi.hu

The post Telefonon csaltak ki milliókat nyugdíjasoktól appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »