Telefon a harmadik negyedben

Telefon a harmadik negyedben

Ha kicsit fésületlen ez az írás, annak az olimpia az oka, semmi más. Meg talán az, hogy nemigen alszom mostanában. Leszoktam róla. Újabban tévét nézek, rádiót bömböltetek, számítógépen csüngök. Meg cikkeket próbálok írni, mert az élet azért nem áll meg. Szaggatottan, öt-tíz percenként fölpattanva, ki-be rohangálva a lakásban hányom egymásra a sorokat. Imént például egy teljes órára fölfüggesztettem a munkát – jaj, ezek a Varga Daniék ott a vízben! –, előtte meg elemi erővel tört rám újra a vigasztalhatatlan keserűség Géza párbajtőrdöntője miatt. Édes Géza, veled érzek…!

Lehet is ilyenkor kerek, klappoló mondatokat fabrikálni, arányokra ügyelni, képzavart elkerülni?! Ugyan. Persze a szokott napirend is fölborult. Most például a reggeli kalácsot majszolom a kihűlt kávéval, miközben, azt hiszem, éjszaka van (esetleg kora hajnal), merthogy tök sötétet látok az ablakon túlról. Illetve semmit sem látok. A macskákat elfelejtettem megetetni – igaz, tegnap háromszor is kaptak szerencsétlenek.

Újra a klaviatúránál. Hol is tartottam? Nem tudom, hol tartottam… Ja, hogy a feje tetején áll minden, harsog a rádió meg a tévé. Gundel Takácsot hallom, másodszor kocogtatja meg a vállam: „Nem elfelejteni, rögtön jön Szilágyi Áron!”

Azt azért mindenképpen bele akarom írni ebbe a cikkbe, hogy már nagyon vártam ezt a szertelen, ötkarikás őrületet, úgy mindenestül. Miért? Hogyhogy miért? Mert az ember hősökre vágyik, berobbanó újakra, dacos régiekre. Fölemelő pillanatokra, villámló meg könnyes szemekre. Himnuszokra. Ilyesmitől lesz kerek a világ. És ez fontos, mert most nagyon nem kerek.

A kínai himnuszt a harmadik nap után már fütyülni is megtanultam, annyit játszották. (Az amerikait már rég ismerem.) Uramatyám, mi is milyen jól állunk az éremtáblán! Hogyan is énekelte Szécsi Pál? „Én édes Katinkám…” Nekem a turulmonda címe is az eszembe jutott az első estén: Emese álma. Szász Emese álma. Bejött.

Szép város ez a Rio, nem is tudtam, hogy ennyire szép.

De jó, hogy a görögök kitalálták az olimpiát! Hát nem őrültség volt az a bojkott annak idején Moszkvában meg Los Angelesben?! Hogy tűnnének el még a közelből is a politikusok!

Csöng a telefon. Nem, nem veszem föl, dehogy veszem! Éppen Szivós Marcinál a labda, és ezt most be kell lőni, nagyon fontos! De miért csöng? Ki lehet ez az őrült ilyenkor? Olimpia idején, a harmadik negyedben…

Na jó, fölveszem. A haverom hív, el ne felejtsem nézni Áront, mindjárt jön. Megbocsátón lehülyézem. Már hogyan felejteném el? Eszednél vagy, édes öcsém? Magyar ember a kardjáról nem feledkezik meg.

Míg dörmögök, fél kézzel a jegyzeteim közt turkálok: mikor is jönnek az öttusázók, Marosiék? Megvan, tizennyolcadikán. Már most izgulok… Pár napja azt kérdezte a lányom: „Apu, te tényleg ismerted Balczót?” Amennyire testhelyzetem és korom engedte, kihúztam magam. Méghogy ismertem-e? Hát mit gondol ez a gyerek, hogyan nőttem én föl a hatvanas években… Lesújtón nézhettem szegényre, mert több kérdést már nem tett fel a témában.

A római olimpia volt az első, amelyikre már tisztán emlékszem: Kárpáti Rudolf, Parti János, Török „Béka”, Németh Feri… Még fekete-fehér tévén néztem, de már színesnek láttam. Istenem!

Újságíróként a montreali volt a legemlékezetesebb, hetvenhatban. A sportlapnál dolgoztam, az volt ám a tűzkeresztség! Az időeltolódás miatt négy mutációban csináltuk a lapot. Amikorra hazaszédelegtem a redakcióból, már melegen sütött a nap.

Most egy kávét kell innom megint, kis híján belealudtam az emlékekbe. (És akkor már az elfelejtett vitaminokat is beveszem, félmaroknyi a lemaradás…) Ha véget ér az olimpia, újra el kell kezdenem valami kis mozgást, de most már tényleg. Nézd csak azokat a srácokat ott a képernyőn, aztán meg nézz a tükörbe! Brrr!

Bocs a szétszórtságért! Én szóltam.

Már megint Gundel Takács, hogy most már tényleg jön Áron. Mintha ő is izgulna – hát hogyne izgulna! Fölállok a számítógép elől, irány a nappali – ha csúszik ez a cikk, hát csússzék! Szilágyi Áron a páston…

Fél óra múlva ülök vissza a gép elé. Nem szégyellem, szipogok.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »